Ciolacu szerint lejárt a „virághidak” korszaka a román-moldovai viszonyban
Marcel Ciolacu szerint Románia és a Moldovai Köztársaság viszonyában lejárt a „virághidak” korszaka, és eljött az ideje a célzott beruházásoknak és gazdasági projekteknek. A miniszterelnök szerdán a Moldova-Románia Fórum: Capital Bridges című rendezvényen vett részt Nicolae Ciucă szenátusi elnökkel, Dorin Recean moldovai kormányfővel és Igor Grosu moldovai házelnökkel együtt.
Az eseményen tartott beszédében Ciolacu kifejtette: a bukaresti tőzsde (BVB) mára már ideális platformjává vált a sikeres romániai vállalatok elindításának, és a román kormány azt szeretné, hogy ugyanezt a szerepet tölthesse be a vezető moldovai cégek számára is. Meggyőződését fejezte ki, hogy a moldovai hatóságok és vállalkozók is megértik azokat az előnyöket, amelyeket a bukaresti tőzsde infrastruktúrájának és munkatársai ismereteinek a felhasználása jelent. „Remélem, hogy messzemenően kihasználják ezt a lehetőséget” - jelentette ki.
Az Agerpres beszámolója szerint a román miniszterelnök elmondta, hogy szeretné, ha minél több moldovai vállalatot sikeresen bevezetnének a tőzsdére. Megemlítette, hogy tudomása szerint a legnagyobb moldovai bank, a MAIB bevezetése már csak egy törvénymódosításon múlik. Emlékeztetett arra, hogy annak idején a Hidroelectrica vállalat vagy a Purcari pincészet tőzsdére lépése is sikersztori volt, utóbbi így vált fontos névvé a román és a nemzetközi piacon.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy a két ország energiahálózatának összekapcsolása után a tőkepiac jelentheti az újabb kapcsot Moldova és Románia gazdasága között. Hozzátette: Bukarest évi több százmillió eurós beruházásokkal, élvonalbeli szakemberekkel, a kétoldalú kereskedelem bővítésével támogatja Chişinăut abban, hogy 'nagy és magabiztos lépéseket tegyen az Európai Unió felé'.
Beszéde végén leszögezte: Románia és a Moldovai Köztársaság viszonyában eljött az ideje a tudatos beruházásoknak. „Elmúltak azok az idők, amikor a támogatás csak szép szavakból és virághidakból állt. Én a tettek, vagyis kereskedelmi és tőkehidakkal párosított vas- és betonhidak embere vagyok” - fogalmazott Ciolacu.
CSAK SAJÁT