Ostromolják Moldova Köztársaság parlamentjét

Összecsapások kezdődtek szerdán Chișinăuban Moldova Köztársaság parlamentjénél több ezer ellenzéki tüntető és a rohamrendőrség között, miután a törvényhozás bizalmat szavazott az EU-párti koalícióhoz tartó Pavel Filip miniszterelnök kormányának. Cikkünk frissül.

08.00: A kormány tagjai letették a hivatali esküt az éjszaka folaymán, ám csütörtökre újabb tüntetéseket jelentettek be az ellenzéki pártok.

21.20: Az unimedia.md portál szerint eltávolították a tüntetőket a parlament épületéből.

20.20: A tüntetők feljutottak a parlament második emeletére, eközben rendőri erősítés érkezett a helyszínre. Megpróbálják szétoszlatni az épület előtt demonstráló tömeget.

19.15: A tüntetőknek csak a parlament hátsó bejáratánál lévő előtérig sikerült bejutniuk. A rohamrendőrök könnygázt vetettek be ellenük, és hangosbemondón szólították fel távozásra őket.

19.00: A helyi portálok szerint tüntetők egy része áttörte a rendőrkordont, felfeszítette a parlament hátsó bejáratát és bejutott a parlament épületébe. A bent lévő rendőrök elbarikádozták magukat, de a demonstrálók sorra kikergetik őket. Közben azt skandálják: „Mi vagyunk a hatalom!”

A tiltakozók szerint a parlament rendkívüli ülésén törvényellenesen szavazott bizalmat az új kormánynak. A 101 fős törvényhozásból a Pavel Filip kabinetje 57 támogató szavazatot kapott. A kompromisszumos kormányfőként megerősített Filip az előző kormányban az informatikát és kommunikációt felügyelő tárca vezetője volt.

A szavazás idején az ellenzéki szocialisták, akik a moldovai parlament legnagyobb frakcióját alkotják, tüntetést szerveztek a chișinăui parlament elé, és megpróbálták megakadályozni a voksolást.

A tüntetés előzményei

Nicolae Timofti államfő pénteken jelölte a parlament többségének támogatását élvező Pavel Filipet a miniszterelnöki tisztségre. Sokan számítottak arra, hogy ez a lépés véget vet az országban három hónapja tartó politikai bizonytalanságnak és elejét veheti az előre hozott választásoknak is. 

A parlament előzőleg petícióban fordult az államfőhöz, és ebben Pavel Filipet, a jelenlegi informatikai és hírközlési minisztert saját jelöltként javasolta a kormányfői tisztségre. Filip támogatására a 101 fős törvényhozás 55 képviselője írta alá a beadványt.

A TASZSZ orosz hírügynökség korábbi kommentárja szerint a képviselők ezen a módon akarták kifejezni azt, hogy Ion Peduraru – akit múlt csütörtökön az államfő jelölt a miniszterelnöki tisztségre – nem élvezi támogatásukat. „Ő egy olyan kompromisszumos figura, akinek bizalmat szavazhatnak, és megoldhatja azokat a sürgető ügyeket, amelyekkel az ország szembenéz” – mondta Timofti Pavel Filip kinevezése kapcsán.

Múlt csütörtökön több ezren tiltakoztak az Európa-barát pártszövetség azon javaslata ellen is, hogy Vlad Plahotniuc befolyásos politikus és üzletember legyen az ország következő miniszterelnöke. Timofti előzőleg elutasította ezt a jelöltet, mivel úgy vélte, kérdéses Plahotniuc feddhetetlensége.

Az elnök arra kérte az Európa-barát koalíciót, hogy csütörtök délig jelöljön másvalakit kormányfőnek. A pártszövetség azonban nem volt hajlandó másik jelöltet állítani. Amennyiben a moldovai parlament január 29-ig nem hagy jóvá egy másik kormányt, Timofti feloszlatja a törvényhozást, és új választásokat ír ki.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?