Magyarországon nem tartóztathatnák le Vlagyimir Putyint

Jogi alap hiányában Magyarországon nem tartóztatnák le Vlagyimir Putyin orosz elnököt, ha belépne az ország területére – mondta csütörtökön Gulyás Gergely, Orbán Viktor kormányfő kabinetfőnöke.

Gulyás Gergely | Forrás: MTI/Soós Lajos

Beszámolójában a Reuters emlékeztet arra, hogy Magyarország aláírta és elfogadta az 1998-as római egyezményt, amely alapján létrejött a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC). Az ICC pénteken háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök ellen. Gulyás elmondása alapján a Nemzetközi Büntetőbíróság statútuma ellentétes a magyar alkotmánnyal, ezért azt nem ratifikálták. „A nemzetközi bíróság statútuma nem része a magyar jogrendnek, mert nincs kihirdetve, hiszen ellentétes a magyarországi alaptörvénnyel” – magyarázta Gulyás. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a magyar kormány egyelőre nem fogalmazott meg álláspontot a Vlagyimir Putin ellen kiadott elfogatóparancs kapcsán. „Ezek nem a legszerencsésebb döntések, mivel a helyzet eszkalációjához vezethet, nem pedig a béke felé. De ez csak az én, személyes véleményem” – tette hozzá a Gulyás.

Az ICC azért adott ki elfogatóparancsot Vlagyimir Putyin elnök ellen, mert megalapozott a gyanú, hogy személyesen felelős ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba. Ugyanezzel a bűncselekménnyel összefüggésben az ICC ugyancsak elfogatóparancsot adott ki Marija Alekszejevna Lvova-Belova, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen. Oroszország és az Egyesült Államok nem ismerik el az ICC fennhatóságát. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?