Litvánia ezer eurót fizet az illegális bevándorlóknak, ha visszatérnek a Közel-Keletre

A legtöbb Irakból érkezett menekült – akiknek sikerült átjutniuk a fehérorosz–litván határon – visszatért Bagdadba, miután a vilniusi hatóságok ezer eurót fizettek a hazatérésükért cserébe. A litván belügyminisztérium szerint minden migráns önként tért vissza hazájába – írja a HotNews hírportál.

„Mérlegeljük, hogy mennyibe kerül a menekültek eltartása. Egy bevándorló ellátásának alapköltsége évi 11 ezer euró. Nyilvánvalóan sokkal kifizetődőbb számunkra, ha ösztönözzük őket: jegyet vásárolunk vagy repülőjegyet foglalunk nekik. Így kevesebb kihívással és problémával kell szembenéznünk” – magyarázta Agnè Bilotaite, Litvánia belügyminisztere.

Fotó: Agerpres/EPA

A vilniusi hatóságok több mint ötszáz olyan migránst utasítottak ki, akik Fehéroroszországból érkeztek a balti államba, de további háromezren még mindig litvániai menekültközpontokban tartózkodnak.

Tomas Vytautas Raskevičius, a litván parlament emberi jogi bizottságának elnöke szerint azon kell gondolkodni, hogy mi lesz a bevándorlók sorsa a menekülttáborok bezárása után. Úgy véli, megpróbálnak más európai országokba menni majd.

Lengyelország, Lettország és Litvánia mellett az Európai Bizottság és az Amerikai Egyesült Államok is azzal vádolta a belarusz Alekszandr Lukasenko kormányát, hogy olyan ígérettel csábította Fehéroroszországba a bevándorlókat, hogy az országból beléphetnek majd az Európai Unió tagállamainak területére.

A fehérorosz Vöröskereszt információi szerint még mintegy 600 migráns tartózkodik az uniós határ közelében. A minszki kormány megkezdte a kitoloncolásukat, emellett bejelentette azt is, hogy kiüríti a lengyel határ közelében levő táborokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?