Lukasenka ismét az energiahordozók tranzitjának leállításával fenyegetőzik

Fehéroroszország kész leállítani az energiahordozók szállítását területén keresztül, ha Lengyelország végrehajtja a közös határ lezárására vonatkozó fenyegetéseit - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerdán, megismételve egy korábbi fenyegetését.

Az államfő a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta: komolyan veszi Lengyelország és más országok fenyegetését, hogy „meg akarják fojtani” Fehéroroszországot. Lukasenka kifejtette: „A lengyelek úgy döntöttek, hogy lezárják a Fehéroroszországgal közös határukat. Rendben van, zárják le. Nem utazunk túl gyakran az Európai Unióba. Ma inkább Oroszország, Kína és a Kelet egyéb tájai érdekelnek bennünket. De ha lezárják a határt, akkor mi lesz azzal a forgalommal, amely (nyugati irányból) főként Oroszországba, Kínába megy rajtunk keresztül?” - kérdezte.

Mint mondta, az oroszok nem fognak Ukrajnán keresztül közlekedni, a Baltikumon keresztül sem, kizárólag Fehéroroszországon át vezet út Lengyelországba. Hozzátette: mielőtt a lengyelek ilyen kijelentéseket tennének, jobban tennék, ha gondolkodnának. „Zárják csak le a határt, és majd meglátják, hogy ki fog többet szenvedni ettől. Aztán el lehet gondolkodni azon, hogy miképpen vásárolnak energiát Oroszországtól” - mondta.

Minszk és Varsó viszonya az utóbbi időben megromlott többek között a migrációs válság miatt, amelyben a felek egymást hibáztatják. Lengyelország azt fontolgatja, hogy lezárja határát Fehéroroszországgal, amelynek területén keresztül orosz gáz áramlik Európába.

(Nyitókép: Facebook/Aljakszandr Rihoravics Lukasenka)

Kapcsolódók

Kimaradt?