Lengyelország és Románia a békés egymás mellett élés híve

Lengyelország és Románia mindent megtesz a békés egymás mellett élés érdekében, összehangolják diplomáciai és politikai lépéseiket a fenyegetettségek elhárítására – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön Varsóban, a román és a lengyel kormány együttes ülését követően.

Nicolae Ciucă román miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján Morawiecki rámutatott, mindkét ország sokat változott az elmúlt 20–30 évben, biztonságának feltételei azonban változatlanok maradtak, és ezeket közvetlenül meghatározza Oroszország magatartása, az, hogy agresszorként lép fel, mint jelen helyzetben, vagy hogy olyan ország, amellyel békésen együtt lehet élni. „Lengyelország és Románia mindent megtesz a békés egymás mellett élés érdekében” – szögezte le. Hozzátette, tudatában vannak a jelenlegi ukrajnai helyzetből adódó fenyegetettségeknek, ezért minden diplomáciai és politikai lépést összehangolnak, hogy ezeket elhárítsák. „Ez történt ma is, és ismételten felkérjük európai uniós partnereinket és az Európai Bizottságot, hogy olyan merész szankciócsomagot fogadjanak el, amely valóban súlyosan érinti az orosz gazdaságot” – nyomatékosította.

Nicolae Ciucă román és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön Varsóban | Fotó: Agerpres

A lengyel miniszterelnök kijelentette, már a kezdetektől kérték az orosz cégeknek nemcsak a tőkepiacról, hanem a SWIFT fizetési rendszerből való kitiltását is. Minél szélesebb körben alkalmazzák ezt a döntést, annál hatásosabb lesz – mondta, nyomatékosítva, hogy nem szabad kivételeket tenni, a szankcióknak a teljes orosz bankrendszerre érvényeseknek kell lenniük.

Morawiecki elmondta, tárgyaltak román hivatali kollégájával egy, az orosz energiától való függőség megszüntetését célzó közös stratégia kidolgozásáról, az ukrajnai menekülthullám kezeléséről és a NATO keleti szárnyának megerősítéséről is.

A lengyel miniszterelnök arról biztosította román hivatali kollégáját, hogy Lengyelország támogatja Románia schengeni csatlakozását.

Mateusz Morawiecki kijelentette, „nehéz idők állnak előttünk”, és a jó embereknek, a barátoknak minél több közös pontot kell találniuk, keresniük kell az együttműködés elmélyítésének lehetőségeit, különösen a biztonság területén. „Számunkra a 'szolidaritás' és a 'partnerség' nem üres szavak – olyan szavak ezek, amelyeket tartalommal töltünk meg ma Varsóban, majd a jövőben Bukarestben” – fogalmazott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?