Kétezer fölé emelkedett a marokkói földrengés halálos áldozatainak a száma

A helyi belügyminisztérium szerint már 2012 halottja van a marokkói földrengésnek, és 2060 sérültet tartanak számon, közülük 1404-en válságos állapotban vannak. „A mentési munkálatok most is zajlanak, a hatóságok kitelepítik a veszélyeztetett régiókban élőket” – közölték.

Az országot péntek éjjel rázta meg a rabati székhelyű geológiai központ szerint 7-es erősségű rengés, aminek epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban, Marrákestől 72 km-re délnyugatra volt. Az amerikai földtani intézet (USGS) 6,8-as erősségűnek mérte a földmozgást.Fotó: Agerpres/EPA

A belügyminisztérium szerint a halottak nagy részét, 1293 embert a Magas-Atlasz-hegységben lévő al-Hauzban, illetve, 452 embert, a közelben lévő Tarudantban találták. Al-Hauzban a hadsereg tábori kórházat hozott létre – tudatta a MAP marokkói hírügynökség.

Az epicentrumhoz legközelebb eső városban, Marrákesben több történelmi jelentőségű épület megrongálódott, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő belvárosban egy mecset minaretje leomlott.

„Marokkónak hatalmas szüksége van a segítségre, és nem csak a következő egy-két hétben. Hónapokban, sőt években számolunk” – mondta Hossam Elsharkawi, a Nemzetközi Vöröskereszt közel-keleti és észak-afrikai irodavezetője.

Kapcsolódók

Kimaradt?