Két villanóbomba csapódott be Benjamin Netanjahu házának kertjébe
Három gyanúsítottat vettek őrizetbe a hatóságok, miután két villanóbomba csapódott be Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök észak-izraeli, cezáreai házának kertjébe. A rendőrség közleménye szerint sem a kormányfő, sem a családtagjai nem tartózkodtak a helyszínen az incidens idején, és anyagi kár sem keletkezett.
AFP hírügynökség jelentése szerint az izraeli rendőrség és a belbiztonsági szolgálat (Sin Bét) közölte, az incidens kapcsán három gyanúsítottat vettek őrizetbe az éjszaka folyamán. Az illetékes hatóságok 30 napos hírzárlatot rendeltek el az ügy nyomozásával és a gyanúsítottak kilétével kapcsolatban.
Az ügy kapcsán Izrael Katz védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy az eset "minden vörös vonalat átlépett". A X platformon (korábban Twitter) vasárnap reggel azt írta: „Nem fordulhat elő, hogy Izrael miniszterelnöke, akit Irán és szövetségesei próbálnak meggyilkolni, hasonló fenyegetéseknek legyen kitéve saját házában is.” Katz felszólította a biztonsági és igazságügyi szerveket, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket.
Izsák Hercog államelnök is megerősítette, hogy a vizsgálat folyamatban van.
Októberben már történt hasonló támadás Netanjahu cézáreai otthona ellen, amikor egy drónt indítottak a rezidencia irányába.
CSAK SAJÁT