A Hamász október 7-i támadása keresztülhúzta a magát jó másfél évtizeden át tartó elképzelést, hogy a palesztinok önállósági törekvéseit egyszerűen félre lehet tenni.  Másfélévtizedes de facto szünet után ismét napirendre kerül a kétállami megoldás, de megfigyelők szerint a jelenlegi vezetés egyik oldalon sem alkalmas a konfliktus lezárására.

Benjámin Netanjahu politikája azon a feltevésen alapult, hogy a palesztin kérdés rendezetlensége nem veszélyezteti Izrael biztonságát – legalábbis nem kezelhetetlen mértékben –, sőt az arab országokkal való viszonyának a jövője sem függ tőle. Részben ez az elgondolás vezette a néhai Ariel Sharon miniszterelnököt, amikor 2005-ban egyoldalúan kivonult a Gázai övezetből. Úgy látta, hogy Izrael túlságosan nagy árat fizet az ott élő mintegy kilencezer zsidó telepes védelméért. Bár a Hamász és az Iszlám Dzsihád rendszeres rakétatámadásai továbbra is gondot jelentettek, sokkal kevésbé tűntek veszélyesnek, mint az öngyilkos merénylők vagy az út menti pokolgépek, amelyekkel az izraeli hadsereg és a gázai telepesek nap mint nap szembesültek. A Vaskupola rakétaelhárító rendszer kifejlesztésével Izrael képessé vált - ha megszüntetni nem is – minimálisra csökkenteni a rakéták jelentette veszélyt.

Az akkori kormány minisztereként Netanjahu ellenezte az egyoldalú kivonulást, és tiltakozásul lemondott posztjáról. Azzal érvelt, hogy Gáza terroristafészekké válhat. Ez a félelme be is igazolódott, viszont 2009-es hatalomra kerülése után gyakran éppenséggel a Hamász kezére játszott. Tette ezt abból az elgondolásból, hogy a szélsőséges palesztin csoportok áttételesen Izrael érdekeit szolgálják, hiszen lehetetlenné teszik a rendezési tárgyalásokat és a palesztin állam létrehozását.

Az október 7-i támadása egyértelműen megcáfolta azt a tévhitet, hogy a Hamász jelentette fenyegetés kezelhető. Az izraeli kormány új célja tehát már nem a rakétatámadások megállítása – Avigdor Libermann külügyminiszter emiatt javasolta korábban Gázai övezet „teljes körű megszállását” –, hanem a Hamász megsemmisítése.

Az övezetet irányító terrorszervezet legyőzése ugyanakkor nem hozza el a békét. A Hamász helyét előbb-utóbb átveheti egy hasonló vagy még radikálisabb szerveződés, hiszen nem szűnik meg az alapprobléma, vagyis a palesztin kérdés rendezetlensége.

Ennek a fontosságát fedezte fel újra az Egyesült Államok, amely az utóbbi évtizedben gyakorlatilag lemondott az izraeli-palesztin békefolyamatról, és helyette Izrael és a térségbeli arab államok közötti viszony „normalizálásában” közvetített. Joe Biden amerikai elnök a napokban kijelentette, hogy nem lehet visszatérni az október 7 előtti status quo-hoz, ezért beszélni kell arról, hogy mi következik a mostani válság után. „Az én meglátásom szerint kétállami megoldás kell” – fogalmazott Biden.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden egy kongresszusi meghallgatáson arról beszélt, hogy támogatja az „újjáélesztett” Palesztin Hatóság visszatérését Gázába, „miután Izrael kivonul”.

A két nyilatkozat csak látszólag mond ellent egymásnak. A Palesztin Hatóságot – és a mérsékelt Fatah mozgalmat – vezető Mahmúd Abbász ugyanis világossá tette, hogy a Gázába való visszatérése esélytelen a kétállami megoldást célzó diplomáciai folyamat felélesztése nélkül. Másfél évtizede a Hamász éppen azért tudta legyőzni, majd kiűzni Gázából a Palesztin Hatóságot, mert úgy tűnt, a palesztin állam létrehozásához vezető folyamat kudarcot vallott.

Humanitárius szempontok vagy kitelepítés?

A Netanjahu-kormány hivatalosan a Hamász elleni harcra összpontosít, és a békefolyamatról szóló bármilyen megbeszélést csak a fegyverek elhallgatása után tart elképzelhetőnek. Viszont az agytrösztökben és az izraeli külügyminisztérium folyosóin már megkezdődött a vita arról, hogy hogyan nézne ki egy későbbi politikai folyamat – írja a New York Times.

Kiszivárgott egy izraeli dokumentum, amely megerősíteni látszik azokat a félelmeket, miszerint Izrael nem egyszerűen humanitárius okokból rendelte el a civil lakosság evakuálását Gázából – pusztán a katonai műveletek idejére –, hanem a palesztinokat végérvényesen áttelepítenék az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigetre. A terv – amelyet az azt megszellőztető +972 magazin jóvoltából angolul is olvasható – egy meggyőző kampányt is javasol, amely egyfelől a palesztinokat, másfelől a nyugati világot venné célba.

Az izraeli hírszerzési minisztérium október 13-i keltezésű iratának valódiságát megerősítette Netanjahu hivatala, bár azt közölték a sajtóval, hogy az illetékes hatóságok jelenleg a háborúra fókuszálnak.

A Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért elemzése utal egy hasonló javaslatra, amelyet egy – védelmi és biztonsági tisztviselők által alapított – izraeli agytröszt adott ki október 17-én. Ebben sürgetik az izraeli kormányt, hogy használja ki az „egyedülálló és ritka lehetőséget az egész Gázai övezet evakuálására”, és telepítse át a palesztinokat „Kairóba” az egyiptomi kormány segítségével. Az elemzés emlékeztet: ezek a javaslatok nem előzmény nélküliek, „viszont ezúttal úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatást mozgósít az izraeli transzferprogramokhoz”. Október 11-én Antony Blinken amerikai külügyminiszter megerősítette, hogy az Egyesült Államok Egyiptommal és Izraellel együttműködve „humanitárius folyosót” hoz létre a Sínai-félszigeten a Gázából menekülő palesztin civilek számára. Majd október 20-án a Fehér Ház hivatalos finanszírozási kérelmet küldött a kongresszusnak, hogy „kezelje a szomszédos országokba menekülő gázaiak potenciális szükségleteit”. Az elemzés szerint a finanszírozási kérelem egyértelmű jele annak, hogy a Biden-adminisztráció „zöld utat” ad Izraelnek az etnikai tisztogatás végrehajtására.

Kapcsolódó

Egy izraeli magyar a Hamászról: „gondolj a legrosszabbra, ami történhet veled, és azt szorozd meg százzal” (INTERJÚ)

Szakaly Ádám a gázai határtól néhány kilométerre élte át a Hamász támadását október 7-én.

izraeli-palesztin harcok civilek rakétatámadás Gáza Izrael

Egyiptom határozottan visszautasította a palesztinok „erőszakos kitelepítését”, azonban a Sicha Mekomit héber nyelvű portál emlékeztet, hogy néhány éve maga Abd el-Fattáh esz-Szíszi elnök fogalmazott meg az izraelihez hasonló javaslatot. Az elmúlt napokban olyan hírek is napivilágot láttak, miszerint az Egyesült Államok adósságeltörlést ajánlott Egyiptomnak cserébe százezer palesztin menekült befogadásáért. „Nehéz belátni, hogy Szíszi hogyan tudna segíteni a palesztinok kitelepítésében anélkül, hogy súlyos belpolitikai következményekkel kellene szembenéznie – ugyanakkor az adósságeltörlés lehetőségét is nehéz figyelmen kívül hagynia” – áll az elemzésben, amely szerint az egyiptomi média elleni közelmúltbeli kemény fellépés arra utal, hogy a kairói kormány el akar fojtani minden, az esetleges áttelepítési tervekkel kapcsolatos diskurzust.

Ki tárgyal kivel?

A rendezés esélyeit taglaló The Economist szerint bármilyen rendezési tervnek figyelembe kell vennie a kétállami megoldás lehetőségét, aminek az általános körvonalai évtizedek óta nem sokat változtak. A palesztin állam Gázában és Ciszjordániában jönne létre. Izrael területének egy darabját Ciszjordánia egyes részeire cserélné, ahol kiterjedt telepek épültek. Jeruzsálemet kettéválasztanák, az óvárost közösen ellenőriznék. A palesztin menekültek egy része visszatérhetne Izraelbe, míg a többiek vagy Palesztinában telepednének le, vagy a szomszédos országokban, ahol jelenleg is élnek. Izrael elvárná a palesztin állam demilitarizálását.

Kérdés azonban, hogy ki kivel tárgyalna a részletekről.

A Netanjahu-kormányt támogató koalíció néhány szélsőjobboldali tagja határozottan ellenez minden együttműködést a Palesztin Hatósággal. Kitartóan szorgalmazzák Ciszjordánia annektálását, a mostani válságban pedig lehetőséget látnak Gáza „visszafoglalására” és az ottani zsidó telepek újbóli felépítésére. Benjámin Netanjahu kormánya az elmúlt években tevőlegesen támogatta a ciszjodániai zsidó telepeket. A brit lap összesítése szerint jelenleg 465.400 izraeli telepes él Ciszjordániában, szemben az oslói megállapodások 1993-as aláírásakor regisztrált 116.300-zal – azon a területen, ahol elvileg létre kellene jönnie az önálló palesztin államnak. Érthető, hogy a palesztinok számára Netanjahu nem megbízható tárgyalópartner. Más okok miatt sem az. Bírálói szerint Netanjahu az „oszd meg és uralkodj” stratégiát követve támogatta a Hamászt és hozzájárult a Palesztin Hatóság gyengüléséhez.

A másik oldalon a 2006-ban megválasztott, 87 éves Mahmúd Abbász teljesen elveszítette a legitimitását a közvélemény szemében, főleg miután törölte a 2021-re kitűzött, többször halasztott választásokat. Biztonsági erőinek tagjait azzal vádolják barátaik és családtagjaik, hogy lényegében fenntartják az izraeli megszállást. A Palesztin Hatóság egyre súlyosabb finanszírozásai gondokkal is küzd, miután a szélsőjobboldali pénzügyminiszter, Bezalel Szmotrics felfüggesztette a palesztinoktól beszedett adóbevételek átutalását – ami a csőd közelébe jutott ciszjordániai kormányzó testület egyik fő bevételi forrása. Így nemcsak arra nincs garancia, hogy a Palesztin Hatóság a háború után átveheti Gáza ellenőrzését, de arra sem, hogy képes lesz megtartani Ciszjordániát.