Újabb román állampolgár a Gázai övezetben fogva tartott túszok között

Újabb izraeli-román kettős állampolgárt azonosítottak a Gázai övezetben fogva tartott túszok között – tájékoztatott csütörtök este a külügyminisztérium.

A közlemény szerint Románia tel-avivi nagykövetsége és a haifai román főkonzulátus állandó kapcsolatban áll az izraeli hatóságokkal.

Az eddig információk szerint összesen négy izraeli-román kettős állampolgár van a Gázai övezetben fogva tartott túszok között.

Fotó: Agerpres

Amint megírtuk, az egyik túszul ejtett izraeli-román kettős állampolgár felesége Bukarest közbenjárását kérte. A román-izraeli kettős állampolgárságú Tal Chaimi felesége, Ella Chaimi vasárnap este érkezett a bukaresti repülőtérre, ahol az újságíróknak elmondta: nem tudja, hogy férje, három kisgyermekük apja, életben van-e, de reméli, hogy a román hatóságok segíthetnek felkutatásában és hazahozatalában akkor is, ha már nincs életben. Mint mondta, gyermekei „nincsenek jól", mindent tudnak, így azt is elmondta nekik: fennáll a lehetősége, hogy apjuk sosem tér haza.

Marcel Ciolacu kormányfő kedden a Victoria-palotában fogadta a Gázai övezetben fogva tartott román túsz feleségét.

A kormány közleménye szerint Ciolacu támogatásáról biztosította Ella Haimit, és tájékoztatta, hogy a román kormány és a román állam valamennyi hatósága szoros kapcsolatot tart fenn Izrael Állammal, és mindent megtesz, hogy segítsen mindazoknak, akiknek ez a háború szenvedést hozott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?