Jó hírek érkeznek Nagy-Britanniából, rosszak Magyarországról – európai járványkörkép

Miközben Magyarországon és Szlovákiában rendkívüli korlátozásokat kellett bevezetni a koronavírus-járvány miatt, Nagy-Britanniában és más nyugat-európai országokban fokozatos nyitást jelentettek be. Európai járványkörkép.

Magyarország

Magyarországon csütörtök délelőtt a kormány bejelentette: március 8. hétfőtől bezárják az iskolákat, óvodákat, szüneteltetik a szolgáltatásokat. Csak az élelmiszerboltok, benzinkutak, drogériák, patikák tarthatnak nyitva. Az üzleteket érintő korlátozások egyelőre március 22-ig érvényesek. Az iskolákba és óvodákba április 7-én mennek vissza a gyerekek. Az igazolt sportolók meccsei, versenyei zárt kapuk mögött tarthatók meg. Bezárják a konditermeket, de a szabadtéri sportolás megengedett, ahol megvan a másfél méteres védőtávolság.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban kijelentette: „Nem volt más választásunk, ezek járványügyi szakkérdések, a szakemberek pedig azt mondták, hogy tragédia lesz, ezért szigorítani kellett”. A kormányfő hozzátette, hogy a későbbi, húsvéti nyitáshoz most zárni kellett. Szerinte ez a harmadik hullám még a másodiknál is erősebb lesz, ezért döntöttek úgy, hogy az általános iskolákban és az óvodákban digitális oktatásra állnak át, de a bölcsődéket egyelőre nem kell bezárni.

Magyarországon egyébként pénteken meghalt 143, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6369 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A kormányzati portálon azt írták: 452 547-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 15 619-re emelkedett, a gyógyultak száma 331 557. Az aktív fertőzöttek száma 105 371-re nőtt. Kórházban 6867 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 677-en vannak lélegeztetőgépen.

Szlovákia

Szlovákiában rendkívüli szigorú karanténszabályok vannak érvényben, amelyeket legközelebb március 19-én oldhat fel a kormány. Az úgynevezett Covid-automata a kórházi leterheltség alapján fekete, bordó, rózsaszín, halvány rózsaszín járásokra bontja az országot, a helyzet Pozsony térségében a legsúlyosabb.

A fekete járásokban: február 10-től a munkába járáshoz egy hétnél nem régebbi negatív teszt szükséges. Bordó járásokban: a munkába járáshoz szintén egy hétnél nem régebbi teszt kell. Rózsaszín járásokban: február 15-től a munkába járáshoz 14 napnál nem régebbi teszt szükséges. Halvány rózsaszín járásokban: ugyancsak február 15-től a munkához szükséges a 21 napnál nem régebbi negatív teszt bemutatása.

Tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, továbbá egyéb zárt terekben kötelező a maszk használata. Az üzletekben és a közintézményekben korlátozzák a beengedhető személyek számát. 

Ausztria

Hétfőn döntött arról az osztrák kormány, hogy március 27-től kinyithatnak az éttermek kerthelyiségei. Március 15-től a gyerekek szabadtéri közösségi sportolása is engedélyezett, Vorarlberg tartományban pedig az alacsony esetszámok miatt – kísérleti jelleggel – minden eddig ideiglenesen bezárt létesítmény kinyithat. Vagyis kül- és beltéren egyaránt látogathatók a vendéglátó-, sport- és kulturális létesítmények.

Szerbia

Szerbiában a fertőzöttek számának újbóli emelkedésével ismét rendkívüli helyzetet vezettek be több településen. A kórházakban látogatási tilalom van érvényben. Beltéren kötelező a maszkhasználat, a gyülekezést 5 főben maximalizálták. Zárt légtérben 4 négyzetméter szabad térnek kell jutnia egy főre. Ez a szabály érvényes a boltokra és a vendéglátóhelyekre is.

Hétköznap 5 órától este 8-ig viszont nyitva lehetnek a kávézók, éttermek, bárok és klubok. Szintén működnek a bevásárlóközpontok, ruhaüzletek, fogadóirodák, egyéb üzletek, kaszinók, játszóházak, a fodrász- és szépségszalonok, edzőtermek, fitneszközpontok, úszómedencék, fürdők, fedett focipályák, kosárlabda-, tenisz- vagy bármely más sportpálya.

Németország

Németországban fokozatos nyitásról döntött a kormány. Angela Merkel kancellár szerda este jelentette be, hogy március 28-ig jelentős lezárások maradnak ugyan, de közben elindulhat a korlátozások enyhítése. E szerint egyes iskolák, óvodák, valamint a fodrászok nyithatnak – ez a folyamat egyébként már hétfőtől elkezdődött.Maszkviselésre figyelmeztető plakát Brémában | Fotó: Agerpres/EPA

Március 8-tól kinyithatnak a könyves-, virág- és barkácsboltok boltok, illetve az úgynevezett „testi kontaktust igénylő szolgáltatások”, mint a masszázs szalonok is. Szintén március 8-tól fokozatosan nyitnak a múzeumok, az állatkertek és egyéb közterek, valamint a kiskereskedések. Enyhülnek a sportolásra vonatkozó szabályok, a kültéri, csoportos testmozgást maximum tíz főig engedélyezik. 

Március 22-től pedig nyithatnak a kültéri éttermek, valamint a kulturális intézmények: a színházak, mozik, koncerttermek és operaházak. Szintén indulhat az élet a konditermekben és más beltéri sportlétesítményekben. Április 5-én tovább lazítják a beltéri sportlétesítményeket és csoportos testmozgást szabályozó korlátozások, illetve megrendezhetik a szabadidős eseményeket is. 

Olaszország

Olaszország területének több mint felében hétfőtől szigorították a járványkorlátozásokat. A vírusmutációk terjedése északról déli irányban halad, és már megközelítette a fővárost, Rómát is. A tízmilliós Lombardia tartomány felében úgynevezett sötét-narancssárga fokozatot vezettek be, amely nem sokban különbözik a teljes zárlattól. A régióban regisztrált új betegek hatvannégy százalékában a nagy-britanniai variánst találták meg.

Közben a vakcinázottak száma alig emelkedik: 4,4 millió embert oltottak be, közöttük 1,4 millióan részesültek második dózisban. Pierpaolo Sileri egészségügyi miniszterhelyettes azt szorgalmazta, hogy a vakcinahiány miatt minél több első adagot adjanak be az oltóanyagokból, szükség esetén elhalasztva a második dózis beadását.

Március 27-től az alacsonyan járványveszélyes térségekben újranyithatnak a mozik és színházak huszonöt százalékos helykihasználtsággal, de zárt térben legfeljebb kétszáz, nyitott térben legfeljebb négyszáz nézőt fogadhatnak. Edzőtermek, uszodák, sípályák zárva maradnak.

Franciaország

Emmanuel Macron franció államfő hétfőn úgy vélte, hogy még "négy-hat hétig kell kitartani" a járványügyi korlátozások enyhítése előtt, miközben a száz megyéből mintegy húszban a napi esetszám meghaladta a riasztási szintet - azaz 100 ezer lakosra több mint 250 fertőzött jut -, s ezért ezeken a helyeken a kormány jelenleg szigorításokat fontolgat.

"Még néhány hétig, négy-hat hétig kell kitartani" - fogalmazott a köztársasági elnök egy oltóközpontban tett látogatásán, amikor egy helyi lakos megkérdezte tőle, hogy mikor fog később kezdődni a jelenlegi délután 6 óra helyett az éjszakai kijárási tilalom.

Az elnökség utóbb annyiban pontosította az államfő szavait, hogy azok elsősorban az idősebbek oltási programjának felgyorsítására vonatkoztak, amelynek köszönhetően enyhülhet a nyomás az egészségügyi ellátórendszeren, de ez nem zárja ki, hogy időközben még szigorítások is életbe lépjenek. Jean Castex miniszterelnök a múlt héten úgy vélte, hogy május közepéig minden 50 év feletti francia megkaphatja az oltás első dózisát.

Eddig 3 millió francia kapta meg legalább az első dózist, és 1,6 millióan mindkét komponenst, miközben az országba eddig 8 millió adagnyi oltóanyag érkezett. A fertőzőbb variánsok terjedése miatt a kormány helyi szintű szigorításokat helyezett kilátásba, de továbbra is szeretné elkerülni az újabb országos lezárást.

Nagy-Britannia

Nagy-Britanniában az év eleji tetőzés óta nem mért ütemben javulnak a koronavírus-járvány visszavonulásáról tanúskodó legújabb adatok. Az egészségügyi minisztérium ismertetése szerint a csütörtök este zárult egy hétben országszerte 46 796 koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, 24 524-gyel, 34,4 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

A brit kormány a járványhelyzet folyamatos javulásának hatására már a múlt héten egy szinttel alacsonyabbra csökkentette az addigi legmagasabb, ötös fokozatról a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget. A szaktárca csütörtöki ismertetése szerint mindeközben megközelítette a 21 milliót a koronavírus ellen beadott első oltási dózisok száma Nagy-Britanniában. Az új adatsorból kitűnik, hogy az utóbbi egy hétben csaknem 2,3 millióan részesültek a vakcinában.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?