A WHO szerint nem valószínű, hogy az idén véget ér a járvány

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nem valószínű, hogy az idén véget ér a koronavírus-világjárvány.

„Véleményem szerint nagyon korai és valószínűtlen azt gondolni, hogy az év végére túlleszünk ezen a víruson” – mondta Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója egy keddi sajtótájékoztatón. Hozzátette: „Amit viszont meg tudunk tenni, ha okosak vagyunk, az az, hogy véget vetünk a kórházi kezeléseknek és a haláleseteknek a világjárvánnyal összefüggésben”.

Az MTI tudósítása szerint a WHO jelenleg arra összpontosít, hogy a lehető legkisebb mértékűre csökkentse a fertőzés mértékét, és minél több embert oltsanak be a koronavírus ellen.

A vakcinaszállítmányokat illetően a helyzet már javult a 10 héttel ezelőttihez képest, bár hatalmas kihívások fordulnak elő elosztásukban, az előny pedig továbbra is a vírusnál van – fogalmazott a WHO vészhelyzeti igazgatója.

"Ha a vakcinák nemcsak a halálesetekre és a kórházi kezelések számára kezdenek el hatni, hanem jelentős hatásuk lesz a terjedés dinamikájára és annak kockázatára, akkor, azt hiszem, hogy közelebb fogunk jutni ahhoz, hogy kordában tartsuk a világjárványt" – tette hozzá.

Ryan elmondta, hogy az élvonalbeli egészségügyi dolgozók és a legsúlyosabb betegségnek kitett személyek beoltása „kivonja a félelmet a járványból”.

(Címlapfotó forrása: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?