banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Meghalt egy 8 éves kislány a koronavírus okozta betegségben Csehországban

Kiskorú áldozata is van már a koronavírus-járványnak Csehországban. A nyugat-csehországi Pilseni régióban február 22-én egy nyolcéves kislány halt meg a vírus okozta Covid-19 betegségben - jelentette az iDNES hírportál csütörtökön, a cseh egészségügyi minisztérium felülvizsgált és pontosított statisztikáira hivatkozva.

A hivatalos elhalálozási kimutatásokban már tavaly novemberben feltűnt egy 14 éves gyermek, de a későbbi felülvizsgálat során a bejegyzést tévedésnek minősítették, és törölték a nyilvántartásból.

Szintén tavaly novemberben szakértői vitát váltott ki, hogy egy koronavírussal fertőzött fiatal anyának halva született meg a gyermeke. Az orvosi szakértők végül arra az álláspontra jutottak, hogy a halva született gyermeket nem lehet a járvány áldozatai közé sorolni.

Csehországban tavaly március elsején mutatták ki a laboratóriumi szűrések az első koronavírusos fertőzést. A járványnak azóta már több mint 21 ezer halálos áldozata van. Az utóbbi időben a napi halálesetek száma 160-180 között mozog.

A statisztikákból kiderült, hogy az áldozatok átlagos életkora 78 év volt. A koronavírus legidősebb áldozata egy 110 éves nő volt, 16-an pedig fiatalabbak voltak 30 évnél.

(Címlapfotó forrása: MTI)

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?