FRISSÍTVE – Pokolgépes támadás ért egy tesztközpontot Hollandiában

Robbanás történt egy észak-hollandiai település, Bovenkarspel koronavírus-tesztközpontjánál szerda reggel, a rendőrség szerint pokolgépes támadásról van szó – írta az NLTimes című holland hírportál.

A rendőrség közölte, hogy emberi sérülés nem történt, a központ öt ablaka megrongálódott. Az épület környékét lezárták, a pokolgép teljes hatástalanításának érdekében a hatóságok a védelmi minisztérium különleges részlegéhez fordultak segítségért.

A holland NOS műsorszolgáltató szerint a detonátort egy fémcsőbe helyezték, amely a tesztközpont kapuja előtt robbant fel. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy reményeik szerint néhány órán belül tisztázzák az eset részleteit. Hangsúlyozta: minden jel arra mutat, hogy célzott támadás történt.

Mark Rutte holland ügyvivő kormányfő „teljességgel elfogadhatatlannak" nevezte a támadást. Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi alkalmazottak keményen dolgoznak a polgárok biztonsága érdekében, és „szörnyű és szégyenletes, hogy őket éri atrocitás". Hugo de Jonge egészségügyi miniszter is megdöbbenését fejezte ki az eset miatt. „Őrület, ami történt. Már egy éve csak ezekre a frontvonalban dolgozó emberekre támaszkodhatunk, álljunk ki értük, mert csak ők tudnak minket a válságból kisegíteni" – mondta.

Bovenkarspel polgármestere úgy nyilatkozott, hogy bár a rendőrségi vizsgálat még folyamatban van, meg van győződve arról, hogy a támadás a lezárásokkal és a korlátozó intézkedésekkel szembeni elégedetlenség miatt történt.

Karácsony előtt vandálok gyújtottak fel a hollandiai Urk kistelepülésen egy szabadtéri tesztközpontot, továbbá Amszterdamban és a limburgi Urmondban is megrongálták több tesztelőhely ablakait.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?