Megszólalt a héten a hvg.hu-ban Tornyos Kata és az Orbán Viktor tanácsa ellenére nem költöztünk Romániába, viszont megkérdeztünk ott élőket, hogy mennyire húztak el mellettünk című cikkében annak járt utána statisztikai adatok alapján és olyan polgárok segítségével, akik éltek már Romániában és Magyarországon is, hogy igaz-e vagy sem az a vélekedés, mely szerint a mai Magyarországot már lekörözte a keleti szomszédja.

Aki azt érzi, a románok elhúznak mellettünk, annak azt javaslom, költözzön oda, aztán, ha visszajött, akkor beszéljük meg, hogy mit tapasztalt” – írta Facebook-oldalára a hét első napjának késő délutánján Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök. Ezzel a bejegyzésével a magyar kormányfő nyomatékosítani kívánta azt az aznapi, a parlamentben az azonnal kérdések órájában elmondott szavait, amelyekkel reagált Komjáthy Imre szocialista országgyűlési képviselő őt számon kérő felvetéseire.

Komjáthy, aki egyben az MSZP elnöke is, azzal szolgált rá a magyar kormányfő „jótanácsos” válaszára, mert ezt megelőzően azt kifogásolta, hogy miközben Magyarországon jelentősen nőtt szegénységben élők száma, addig a román gazdaság elhúzott a magyarországi mellett.

A kijelentés azért is került azonnal az országos érdeklődés középpontjába, mert sokakban óhatatlanul is felmerült Gyurcsány Ferenc 18 évvel ezelőtti, hasonló kijelentése, amikor az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén az akkori miniszterelnököt a szlovákiai viszonyokkal való hasonló szembesítés érintette érzékenyen és késztette indulatosan e szavakra: „Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal … El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!”

A fentebb idézett gyurcsányi mondatok azóta se hullottak ki az emlékezetből, és búvópatakként mindegyre előbukkannak, amit például egy, a Fidesz közösségi oldalán elérhető videófelvétel is bizonyít. Ez az egykori Gyurcsány-féle kirohanást felidézve, szembeállítja az ő indulatos szavait Orbán Viktor ekképpen hangsúlyozott krédójával: „Csak itt vagy otthon, ez a te hazád. Itt kell boldogulnod, csak itt van magyar jövő.”

Miközben a hivatkozott parlamenti szópárbaj, majd a legnagyobb közösségi hálózaton megismételt miniszterelnöki kijelentés nyomán most újra előkerültek olyan korábban már a magyar sajtóban meglehetősen nagy visszhangot kiváltott megközelítések, miszerint „megtörtént a lehetetlen, a román gazdaság előzte a magyart”, „a román átlagnyugdíj lekörözte a magyart”, „a romániai minimálbér magasabb lett a magyarnál bruttóban és nettóban egyaránt”, illetve, hogy „már nemcsak Ausztriába, hanem Szlovákiába és Romániába is átjárnak dolgozni a magyarok” – a hvg.hu-s Tornyos Kata gondolt egy merészet és rögtön lépett is.

Ő nemcsak statisztikai adatokra hivatkozva, hanem olyan emberek segítségével, akik Magyarországon és Romániában is éltek már, megpróbált igazságot tenni a vitatott kérdésben. Úgy, hogy közérzetekre, benyomásokra, megélt hétköznapi tapasztalatokra fókuszálva igyekezett kideríteni: vajon valóban elhúzott-e Magyarországtól a keleti szomszéd, illetve miért nem jó fogódzó ebben az összehasonlításban az egyszerűsítő szemlélet és miért elengedhetetlenül szükséges az árnyalatokra történő odafigyelés is. Amit például a cikkhez véletlenszerűen kiválasztott zseniális nyitó szociofotó is eleve sugall, melyről amúgy kiderítettük: készült a XXI. században, a Teleorman megyei Zimnicea városában, a fotózást mesterfokon űzni képes Andrei Pungovschi jóvoltából.

A kolléganő dicsérendő ötletének eredménye lett aztán e hét péntekjére az a riport-összeállítás, amelyet ezúttal kívánok bemutatni.

A cikk Szembeötlő fejlődés, na de mihez képest? alcímet viselő első passzusában Tornyos Kata beszélgetőpartnere a hitelkockázati elemzőként dolgozó Ede, aki néhány éve költözött Magyarországról Bukarestbe egy munkalehetőség miatt. Amit elmondott, abból egyértelműen kitűnik: szorosabb a verseny két ország között, mint azt vélik sokan Pannóniában. Viszont azt se mulasztja el hangsúlyozni: a két ország nem azonos startvonalról indult. Ez az oka annak, hogy Romániában „a gazdasági növekedés érzékelhető a mindennapi életben, de az elmúlt évtizedekben felhalmozott lemaradás nem múlik el egyik pillanatról a másikra.”

A pénzügyi szakember tapasztalatait tömören összefoglalva a cikkírónk rögzíti: „Területenként hatalmas különbségek, problémás tömegközlekedés, bátrabb költekezés, a magyarországihoz hasonló fizetések, de lényegesen alacsonyabb élelmiszer- és lakásárak.” Viszont az is igaz, hogy a részletek kibontása után sokkal árnyaltabb lesz a kép.

Lássuk, mit olvashatunk mindezekről a riport folytatásában:

„A nagyvárosokban hasonló életszínvonalon lehet élni, mint Magyarországon, de például a közlekedésfejlesztési projektek intenzívebbek az uniós helyreállítási alapnak köszönhetően. Ennek ellenére az ország továbbra is lemaradásban van a vasúti és közúti közlekedésben – véli Ede, akinek kijelentése furán csenghet a magyar fülnek, figyelembe véve, hogy csak a hétfői napot nézve teljes káoszba fulladt a MÁV működése. Akkor egymás után jelentek meg hírek járműhibáról, biztosítóberendezés-hibákról, komoly késéssel induló pótlóbuszról, ismeretlen okból nem közlekedő vonatról, és sorozatos menetrendborulásokról.”

A szerző másik forrása a magyarhoni vasúti közlekedés viszonyait is jól ismerő Anita, aki hasonló tapasztalatokról számolt be. Ő egy olyan Romániában született kettős állampolgár, aki tavaly ösztöndíjjal került az ELTE-re és ezért egy éven át lakott a magyar fővárosban. 

Az általa elmondottakat Tornyos Kata lejegyzésében szintén szöveghűen adjuk közre, amihez aligha kell kommentárt fűzni: „Románia nem a kezdőknek való. A nemzetközi vonatokon nincs áram, világítás, se konnektor. A legócskább vonatot kell elképzelni. A soproni barátnőm szidta a magyar vonatokat mindaddig, amíg el nem jött hozzám – mesélte a lány és hozzátette, hogy van, hogy mosdó sincs a kocsikban, sőt egyszer egy egér volt az útitársa. Áttérve a fizetésekre, a beszélgetések alapján valóban nőttek a bérek és a szociális juttatások Romániában, viszont a foglalkoztatás szintje alacsonyabb, mint Magyarországon. Ennek egyik oka, hogy sokan dolgoznak külföldön, a kivándoroltak száma immár a 6,5 milliót közelíti. A másik ok, hogy a vidéki térségekben gyakori a fekete- vagy alkalmi munka, és Anita ismeretei szerint van, ahol a minimálbért sem fizetik ki, csak papíron.”  

Ugyanakkor ahhoz nem fér kétség, állapítja meg a cikkszerző, hogy amennyiben vásárlásról van szó, a Romániában élők nyerésre állnak a magyarhoni polgárokkal szemben.  Ez ki is derül a cikkének Könnyebb megtölteni a bevásárlókocsit című alfejezetéből. Hadd adjam át neki ismét neki a szót, mert amit elmond, az is önmagáért beszél:

„Minden csoki száz forint” – enyhe túlzással így szemléltette Anita a magyar és román élelmiszerárak közötti különbségeket. A lány azt is elárulta, hogy a kolozsvári Lidlben 1,15 lejért lehet kapni egy vekni fehér kenyeret, ami nagyjából 90 forint. Az életszínvonal jobbnak tűnik Romániában, ha a bolti árakat nézzük. „A gyógyszerek és az elektronikai cikkek is kedvezőbb áron kaphatók, gyakran veszek mobiltelefont otthoni ismerősöknek” – részletezte az eltéréseket Ede is.”

Számunkra jól ismert, de a magyarországi olvasók többségének bizonyára újdonságként ható látleletek következnek ezután a romániai lakhatási viszonyokról meg olyan szegénységi gondokról, amelyeket régen le kellett volna mifelénk küzdeni – olvasható ennek az alfejezetnek a záró két passzusában.

Íme, miként összegzi őket a szerzőnk: „Fontos kérdés még a lakhatás is, erről kiderült, hogy Bukarestben az albérletárak minimálisan, a lakásárak pedig jelentősen a budapesti szint alatt vannak. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy országos szinten Bukarest viszonylag olcsónak számít, Ede szerint Kolozsvár, illetve több vidéki nagyváros árszínvonala eléri, vagy akár meghaladja a fővárosét. Egy ingatlanos oldalt nézve átlagosan 600 euróért (kb. 240 ezer forint) találni egy kétszobás lakást Kolozsváron. 

Összességében bár jelentősen emelkedett az életszínvonal Romániában, Magyarországhoz képest is, de a szegénység sem tűnt el az országból, és a dinamikus fejlődés főleg a nagyvárosokra koncentrálódik. A lakosság bátrabban költekezik, mint a magyarok, így viszont nincs igazán félretett pénzük. A vidéki településeken továbbra is nehéz a megélhetés, és a körülmények is merőben mások, mint a nagyobb városokban, amit jól mutat, hogy a lakosság közel negyedének nincs vízöblítéses WC-je.” 

A riport újabb szerkezeti egysége, amely a Magyarországot már megelőztük, most Lengyelország jöhet alcímet kapta több olyan beszédes statisztikai mutatót tartalmaz, mely ráerősít arra, hogy vannak olyan vonatkozások, ahol elvitathatatlan Románia előnye Magyarországgal szemben. Hogy melyek ezek a területek, azokkal az alábbiakban ismerkedhetünk meg:

„Tavaly fordult elő először, hogy az árszínvonalak közti különbségeket kiküszöbölő vásárlóerő-paritáson a romániai fizetések megelőzték a magyarországiakat a májusban megjelent Eurostat-jelentés alapján. A román miniszterelnök erre reagálva lelkesen jelentette ki, hogy „Magyarországot már megelőztük, most Lengyelország jöhet”. Az utóbbiban messze legmagasabb a fizetés a régiós országok közül, és bár az összes országban emelkednek a fizetések, Romániában volt a leggyorsabb a növekedés. A fogyasztás tekintetében is sereghajtó Magyarország. A legfrissebb statisztikák szerint Magyarországot az összes uniós ország megelőzte, még a szomszédos Romániában és Szlovéniában is lényegesen többet költöttek. Az uniós átlagtól 30 százalékkal maradunk el. A gazdasági teljesítményt nézve Románia 2022-ben felzárkózott Magyarországhoz az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GDP-ben, 2023-ban pedig egyértelműen és magabiztosan lehagyta. Az Eurostat adatközlése friss, de az eredmény nem váratlan: a román gazdaság tavaly 2,1 százalékkal nőtt, miközben a magyar 0,9 százalékkal zsugorodott.”

A cikk záró része a Nem savazzák, élnek az uniós lehetőségekkel címet viseli. Ebben előkerül Iohannis elnök februári, az Európai Parlamentben tartott beszéde, amelyben arról szólt: „országa az EU átalakító erejének egyik legjobb példája, amely vitathatatlan és konkrét előnyökkel járt a román állampolgárok számára.” Az is felidéződik, amit ehhez hozzátett: „az európai alapok lehetővé tették számukra a fontos infrastrukturális beruházások elvégzését, ami hatással volt a románok európai szemléletmódjára.”

Fentiekkel szemben tény és való – állapítja meg a cikk szerzője – hogy e vonatkozásban Románia van előnyösebb helyzetben, hisz „Magyarország továbbra is várja, hogy megérkezzenek a 2022-ben a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatos súlyos uniós aggályok és a korrupciós kockázatok miatt befagyasztott uniós források.”

A zárszavában újra árnyal Tornyos Kata és jól teszi, hisz valóban torzít és megtéveszt a csak fekete-fehér szemlélet. Mert e téren is mélyen igaz a népi bölcsesség, az a közmondás, hogy az ördög a részletekben rejlik. Ezt jól szemlélteti a cikk fináléja:

„Románia Európa-barátabb politikája ugyan előnyös az ország számára, de nem szabad szemet hunyni afölött, hogy Romániában masszívan jelen van a korrupció, elég csak felidézni például Déda polgármesterének esetét, vagy a határrendőrség vezetőinek történetét. Ebben az összevetésben Magyarország sem panaszkodhat, és másban sem túl jó: a World Justice Project nemzetközi jogi szervezet keddi jelentése szerint, amely 142 országban vizsgálja a jogállamiság helyzetét, Magyarország az utolsó helyen (73.) végzett az EU-s országokat nézve, míg Románia a 41. lett a listán.”