Megszólalt a héten a pozsonyi Új Szóban Vataščin Péter és két cikkében is beszámolt arról, hogy miként ünnepelték meg a város híres fiának jubileumi születésnapját február 18-án Komáromban, ahol 1825-ben meglátta a napvilágot.

A helyszíni tudósításaiból, melyeknek szerzője számos maga által készített fotóval illusztrált, nemcsak arról értesülhettünk, hogy kedden, az ottani Jókai Közművelődési és Múzeumi Egyesület koordinálásával számos szervezet és intézmény részvételével egész nap folyamatosan zajlottak a megemlékezések.

Írásaiból az is kiderült, hogy öt nappal ezelőtt kezdetét vette Komáromban a Jókai-emlékév. Ugyanis az egy éven át tartó gazdag műsorfüzér kiemelt szervezője, az írófejedelem nevét viselő egyesület bejelentette: gondoskodik arról, hogy megannyi rendezvény, több pályázati felhívás, számos emlékkiadvány és sok emléktárgy emlékeztessen Jókai lenyűgöző szellemi hagyatékára.

Február 18-án délután négy órakor Észak- és Dél-Komárom templomainak harangjai egyszerre zendültek fel, hogy hirdessék: ezen a napon a Trianonban kettészakított város nagy szülöttére emlékezik. „A harangzúgás méltóságteljesen visszhangzott a város felett, mintha Jókai Mór maga is hallaná az utókortól kapott tisztelgést – fogalmazott egy ott jelenlévő a szívet-lelket melengető emlékezetes mozzanatról, aki így folytattat élménybeszámolóját: „Ez a pillanat – ahogy az egész nap – az ő emlékének szólt.”

Azt már én teszem hozzá, hogy most éppúgy zúgtak a harangok, ahogyan száz évvel ezelőtt is így történt e napon. A csehszlovákiai magyarság hajdani rangos napilapjából, a Prágai Magyar Újságnak a centenáriumi ünnepségéről szóló, 1925. február 20-án Jókai városa ünnepel címmel megjelent helyszíni tudósításból idéznék: „Délután négy órakor gyönyörű tavaszi verőfény ömlik el a városon és megszólalnak az összes harangok, hirdetve a nagy költő születésének óráját.”

Igen, zúgott egykor és most is minden komáromi harang, arra emlékeztetve, hogy Jókai Mór 1825. február 18-án, pontosan 200 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a mai Észak-Komárom belvárosában levő egykori Vármegyeháza utcai meglehetősen érdekes múltú ún. Kacz-féle „néma házban”. Az iránta érzett tisztelet és nagyrabecsülés jegyében a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés tavaly májusban 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította. Szülővárosában pedig a Jókai Közművelődési és Múzeumi Egyesület (JKME), a városi önkormányzat és több helyi intézmény részvételével épp a születésnapon indult útjára hivatalosan is az emlékév.

Ennek első mozzanata az volt, hogy az író szülőházának egykori helyét jelölő Jókai-emléktáblát megkoszorúzták, ahol beszédet mondott a város polgármestere Keszegh Béla, majd a helyi református templomban magasrangú állami tisztségviselők, városvezetők, civil és egyházi szervezetek közreműködésével ünnepélyesen is megnyitották a Jókai-bicentenáriumot.

Íme, hogyan számolt be a nagyszabású templomi ünnepséget megelőző fejleményekről riportjában Vataščin Péter, aki elmondta: a nap eseményei az író szülőházának egykori helyét jelölő Jókai-emléktáblánál vették kezdetüket. Ez annak a tudomány és irodalom pártfogó Király József püspöknek a nevét viselő utcában van, akinek az édesanyja Jókay Kata volt, Jókai Mór dédapjának, Sámuelnek édes testvére.

„A nap eseményei a Király püspök utcán található Jókai-emléktáblánál kezdődtek, amely a szülőház egykori helyét jelöli. A hivatalos vendégek mellett számos civil és több komáromi iskola diákjai is megjelentek a helyszínen. Az egybegyűltek előtt Keszegh Béla polgármester úgy fogalmazott, Jókai emlékévének és „születésnapi partijának” kezdetén vagyunk – ugyanis Komáromban 2025 során folyamatosan lesznek az íróhoz köthető megemlékezések és események. Ezek Keszegh szerint Jókai „felfedezéséről” fognak szólni. 

Habár az a ház, ahol az író született, már régóta nem áll, a polgármester szerint a nagy ínyenc hírében állt Jókai Mór talán nem bánná, hogy most egy étterem áll a helyén.”

Utóbbi vélekedésében csak egyetérteni tudok vele. Hadd tegyem hozzá rögtön, hogy a Jókai életművet lenyűgözően ismerő polgármester egy korábbi remekbeszabott eszmefuttatásában felelevenítette, hogy  Jókainak, aki valóban nagy ínyenc volt, de nem falánk, („Móric bácsi nagyon kis étkű ember volt, keveset evett, de amit megevett, annak kifogástalan jóízűnek kellett lenni” – jegyezte fel róla ásvai Jókay Jolán, az író unokahúga) –  az írás mellett volt egy másik szenvedélyes viszonya is, ami szintén egy életen át tartott. Nevezetesen, hogy a konyha környékén szinte minden érdekelte. Így írt a régi magyar ételeiről és konyhai eszközeiről, a méhsör főzéséről, a kávé pörköléséről, a Kárpáthy Zoltánban pedig még a svédasztal születéséről is. Ezért aztán Komárom leghíresebb szülöttjének bicentenáriumán egész évben a gasztronómia is teret kap a rendezvényeken – mondta el az egykori szülőház tövében a város első számú elöljárója.

Az emléktáblánál több más szervezettel együtt Keszegh Béla dél-komáromi kollégájával, Molnár Attila polgármesterrel közösen helyezte el az emlékezés virágait, majd a jubileumi  ünnepségsorozat a református templomban folytatódott. A templom már csak azért is különleges helyszín volt e jeles alkalomra, hiszen Jókai Mór és családja sokszor megfordult itt, a család padját pedig emlékplakett jelöli.

Az esemény főszervezője, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület vezetője, Keszegh Margit is a beszédében kiemelte, hogy Jókai Mór mindig tisztelettel emlékezett nemcsak szeretett szülővárosára, hanem arra az istenházára is, ahol az őt megkeresztelő Csepi tiszteletest gyakran hallgatta, és amely ezelőtt száz évvel, 1925-ben is a centenáriumi megemlékezésnek a színhelye volt.

 „Ez a templom Komárom városának egyik legszebb épülete, és a felszentelésekor, 1788-ban az akkori Magyarország második legnagyobb református temploma volt, melyet Jókai Mór egyik írása is megörökít, elmesélve a ma piros-fehér-zöld szalaggal díszbe öltöztetett Jókai-pad történetét” – mondta el az egyesület elnökasszonya.

Fazekas László emeritus püspök, a komáromi református gyülekezet lelkipásztora is arról szólt az egybegyűltekhez, hogy Jókai Mór számára valójában minden e falak között kezdődött, ugyanis „család puritán református életmódja, hite elkísérte őt az egész életében. Az élete nagy hányattatása közt is tartotta őt az az istenfélelem, amely gyakran előjön írásaiban, gondolkodásában” – fogalmazott a tiszteletes, aki azt is hozzátette: a „nagy mesemondó” édesapja, Jókay József Ógyalláról ideköltözve előbb elfoglalta a presbiteri padját a második padsorban, később pedig a feleségének, Pulay Máriának elkészítette a híres-nevezetes családi padot.

A gazdag kulturális műsor mellett Szili Katalin magyar miniszterelnöki főtanácsadó mondott ünnepi beszédet. Ő sokrétűen értékelte Jókait és munkásságát, írói érdemei mellett kitérve a politikusi működésére, valamint a társadalmi visszásságokat egyfajta „váteszként” bíráló kritikáira is. Többek közt ezeket mondta, – rögzítette Vataščin a cikkében: „Művei és politikai szerepvállalása formálták a magyar társadalom átalakulását a feudális rendszerből a polgári demokráciába. A nyelv és a kultúra kiszélesítésével, a nemzeti eszme terjesztésével mindig erősítette ezt a nemzeti identitást és gondolatot, melynek megőrzése – és talán ez a legfontosabb üzenete ma Jókai emlékének – mindannyiunk feladata.”

Az Új Szó munkatársa a folytatásban arról is beszámolt, hogy a nap folyamán, több helyszínen „irodalmi kommandókra” is sor került és ugyanitt tesz említést a már szóbahozott, minden komáromi templomtoronyból egyszerre felcsendülő harangzúgásról. Mint írja, „az ÉS Polgári Társulás az iskolákban és a belvárosban is az íróról szóló novellákat és anekdotákat adtak elő az embereknek. Pontban délután négy órakor pedig egyszerre szólaltak meg a komáromi templomok harangjai a 200. születésnap és az évforduló tiszteletére.”

 Ezt követően tudjuk meg, hogy az emlékév nyitányaként a Zichy-palotában két részből álló Jókai-emlékkiállítást is bemutatott a Duna Menti Múzeum. Ezekről a következőket mondja el Vataščin:

„Az első a komáromi Jókai-kultusz jelentősebb eseményeit mutatta be 1881-től kezdődően egészen 1937-ig. A történelmi és a képzőművészeti gyűjteményből való plakátok, kisnyomtatványok, műalkotások, fényképek és eredeti kéziratok segítségével mutatja be a témát. Van, amelyet most láthat először a nagyközönség. Jókai személyes tárgyai közül egy úti toll- és tintatartót, valamint saját maga faragta sétapálcáját lehet megtekinteni.

A tárgyakat kiegészíti Samarjay Károly 1879-es útinaplója. Ő és Jókai akkoriban közösen járták be a felső-magyarországi vidékeket. A napló a DMM Jókai-gyűjteményének legújabb darabja, amely nemrég került a múzeum birtokába ajándékozás útján. A tárlat második részét pedig Porpáczy Zoltán plakátkiállítása alkotja. A 33 alkotás mindegyik egy-egy Jókai-műből vett idézetre alapul.”

Itt jutunk el a Jókai emlékév rajtjának ahhoz a mozzanatához, amelynek jelentőségét külön is ki kell emelnem, hisz ez annak a bizonyítéka: a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség választott képviselői akartak és tudtak is jól sáfárkodni a rájuk hagyományozott kulturális örökség védelme érdekében. Mert nemcsak Jókai emlékét sikerült maradéktalanul megbecsülni Komáromban, hanem a város és a régió más magyar vonatkozású értékeit is.

Erről tanúskodott az a fejlemény, hogy a február 18-ához kapcsolódó Jókai-megemlékezések keretében a Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselői, valamint Gubík László pártelnök sajtótájékoztatót tartottak a Duna Menti Múzeum felújított főépületénél, a Kultúrpalotánál, amit a párt megyei frakciója közbenjárásával mintegy 1,4 millió euróból erre az alkalomra újítottak fel. Szintén a magyar párt megyei elöljáróinak volt köszönhető, hogy hazai forrásból az új állandó kiállítás megtervezésére ugyancsak sikerült előteremteni a szükséges összeget.

Ezért is volt indokolt az elégedettség meg némi büszkeség is Orosz Örs megyei képviselőnek a beszédében, amit ekkor a múzeum előtti Jókai-szobornál elmondott. Ebből a legfontosabbakat szintén lejegyezte Vataščin Péter, akinek cikkéből ismét idéznék:

„A Kultúrpalotáért nemcsak a komáromiak, de a Magyar Szövetség egésze felelősséget érez és felelősséggel tartozik”. Köszönetet mondott a múzeum munkatársainak azért, hogy a felújítási munkák idejére sikeresen megoldották a tárlatok és a gyűjtemények kiköltöztetését. A beruházás, mint fogalmazott, „itt a szülőföldünkön a saját adónk visszaforgatásával tudott megvalósulni, a sokszor már egyébként sajnos természetesnek tűnő magyarországi támogatások nélkül”.

A sajtótájékoztatón ezt követően Csenger Tibor Nyitra megye alelnöke arról beszélt, „az elmúlt négy évben folyamatosan újították fel a legfontosabb, történelmi jelentőségű komáromi kulturális intézményeket, amelyekre közel 3,2 millió eurót fordítottak. Ez és más fejlesztések is szerinte azért valósulhattak meg, mert már 8 és fél éve erős képviselettel rendelkeznek Nyitrán.”

A Kultúrpalotán belül aztán előbb Vincze Máté, a budapesti Kulturális és Innovációs Minisztériumának közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára szólt a sajtóhoz, kifejtve többek közt, hogy hamarosan a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár is szerepet játszhat a Duna Menti Múzeum megújításában.

Utána Gubík László pártelnök mintegy a „lényeget összefoglalva” elmondta, szükség van példaképekre: „Jókai Mór pedig nemcsak egy egyszerű komáromi hős, hanem világsztár volt. Nem sok ilyen hőse és ikonja van a magyar történelemnek és irodalomnak” – állapította meg. Másodsorban annak örült, hogy „önerőből” sikerült felújítani a Kultúrpalotát – azonban egyben örül Magyarország folyamatos és sokrétű támogatásának is. Harmadrészt pedig „a párt megyei képviseletét dicsérte, amely szerinte egyben bizonyítékot jelent a magyar etnikai politizálás nélkülözhetetlenségére is.”

Az emléknap végül a Kultúrpalota előtt álló Jókai-szobornál végződött. Az emlékezés virágainak elhelyezése mellett virtuálisan meg is jelenítették az író alakját, aki A jövő század regényéből olvasott fel egy részletet.