Megszólalt a héten a HVG-ben a Hann Endre-Nagy Réka szerzőpáros és beszámolt arról a közvélemény kutatásukról, melyben felmérték, mitől tartanak leginkább a magyarok 2025-ben. A Medián által tavaly november végén készített látlelet 1200 fős reprezentatív minta, amely telefonos megkérdezéssel készült, és tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét.

A kutatás legfontosabb következtetése az volt, hogy a legtöbb félelem az egészségügyi rendszerrel és a szeretteik esetleges elvesztésével kapcsolatos, de sokan tartanak a gazdasági válságtól és a klímaváltozástól is. A pártszimpátiákra is figyelő felmérés azt is kimutatta, a kormánypártiak 78, az ellenzékiek 34 százaléka várta bizakodóan az új esztendőt.

A televíziós vitaműsorok révén is közismert közgazdász-szociológus Pogátsa Zoltán által irányított Új Egyenlőség című igényes tartalmú, ugyanakkor populáris társadalomelméleti magazinban 2021 májusában egy hallatlanul izgalmas publikáció látott napvilágot.

Ebben a cikkben a Policy Solutions igazgatója, Bíró-Nagy András arról a közvélemény-kutatásról számolt be, amelyet a Friedrich-Ebert-Alapítvánnyal közösen végeztek és abban arra voltak kíváncsiak, milyen aggodalmak határozzák meg a magyarok gondolkodását, ha a személyes jövőjükről, az ország hosszú távú kilátásairól és a világ előtt álló legfontosabb kihívásokról van szó. Magyarország aktuális problématérképének felvázolása mellett arra is törekedtek, hogy a magyarok jövőképét tíz éves távlatban is megismerjék.

A kutatás előbb azt kérdezte: milyenek a magyarok hosszú távú várakozásai a személyes életük, az ország és az EU jövőjével kapcsolatosan. A válaszokból az derült ki, hogy tíz éves távlatban inkább optimisták, mert mindhárom kérdésnél relatív többségben voltak a derűlátók, a pesszimista jövőkép csak a magyarok harmadára volt jellemző.

Az is kiderült, a fiatalok, a képzettebbek és a kormánypártiak az átlagnál optimistábban látják a jövőt. Erről tanúskodott az, hogy míg a 30 év alattiak több mint fele pozitívan tekintett a jövőjére, a negyvenes-ötvenes korosztályokban ez az arány már csak 43 %, a 60 év felettieknek pedig 31%-a vélekedett hasonlóan.

Az iskolázottsági bontás is szembetűnő mintázatot mutatott. A válaszadók abszolút többsége optimistának bizonyult a saját hosszú távú jövőjét illetően az érettségizettek és diplomások körében. Hozzájuk képest az alapfokú és szakmunkás végzettségűek között sokkal alacsonyabb volt az optimisták aránya.

A felmérés kimutatta azt is, a politikai hovatartozás egyértelműen hatással van arra, hogy ki mennyire látja pozitívan a saját személyes lehetőségeit. A kormánypárti válaszadók között jóval többen voltak (59%) azok, akik a sorsuk javulására számítottak a jövőben, mint az ellenzékiek (35%). Legpesszimistábbak saját helyzetük alakulását illetően a bizonytalan válaszadók voltak (30%).

A kutatás egy másik blokkja arra tért ki, hogy milyen személyes jellegű félelmei vannak a magyaroknak. A résztvevőknek 12 különböző állítást kellett rangsorolni, illetve elmondani, hogy ezek mennyire ébresztenek bennük félelmet.

A leginkább elterjedt aggodalmak a magyar társadalomban 2021-ben a következők voltak:

Első helyen az szerepelt, hogy a szeretteiknek baja esik, ami a válaszadók közel kétharmadának volt erős félelme. Ezt a komolyabb megbetegedéstől való félelem követte (50%). A félelmek között a harmadik helyen a kiszolgáltatottságtól való aggódás állt, 48% tartott tőle. Alig marad el ettől a legelterjedtebb gazdasági jellegű félelem, azaz annak a veszélye, hogy a megkérdezett nem tudja befizetni a számláit (47%).

E négy leggyakrabban említett félelem után a kutatásban egy törés mutatkozott. A felgyorsuló világtól már csak a válaszadók 39 %-a, a bevándorlástól 31%, az eladósodástól 30% tartott. Közel negyedük számára okozott szorongást az, hogy kivándorol valamely családtagja, illetve az, hogy erőszakos támadás áldozatává válik (24%-24%). A lista végén a hajléktalanná válástól való félelem, a párkapcsolat felbomlása vagy sikertelen párkeresés, illetve az iskolai vagy munkahelyi diszkrimináció álltak (18%-19% tartott ezektől).

Arra a fény derült e kutatásból, miszerint az alacsonyabb végzettségűek és az idősebbek jobban félnek a megbetegedéstől, illetve, hogy az ellenzéki, a bizonytalan és a fiatalabb szavazók körében erősebbek az anyagi félelmek. Érdemesnek tartom megjegyezni, hogy a felmérés kimutatta: az anyagi bizonytalanság az iskolázottsági csoportok közül a diplomások körében váltott ki legkevésbé félelmet, míg az alacsonyabb végzettségi kategóriákon belül ennél sokkal nagyobb arányban féltek a komoly anyagi nehézségek lehetőségétől.

Szembetűnő volt, hogy 2021-ben a városokban viszonylag kevés ember számára okozott félelmet, hogy más kultúrájú emberek, bevándorlók költöznek a közelébe. Ezzel szemben a falvakban kiugróan sok válaszadó volt, akik számára ez egy ijesztő lehetőség.

Hadd jegyezzem meg azt is még, hogy a kutatók azt szintén vizsgálták: az egyes félelmek intenzitása mennyire függ össze egymással. Természetesnek tűnt, hogy a két legelterjedtebb félelemtípus, a szeretteink féltése, valamint a saját megbetegedés lehetősége közötti együttmozgás az akkori Covid-járványhoz kapcsolódó aggodalmakban gyökerezett.

Nem kitérve a hivatkozott társadalomállapot-felmérés valamennyi vonatkozására végül megemlítem: ez a kutatás azt is felmérte, hogy mely ügyeket tartják a magyarok a legfontosabb problémáknak. Az derült ki, hogy a leggyakrabban említett első öt problémából négy gazdasági jellegű volt, illetve a megélhetéshez kapcsolódott. Így a megélhetés magas költségeit említették a legtöbben, majd az alacsony fizetések ügyét, és az egészségügy helyzetét. A negyedik helyen – az első három félelemtől jócskán leszakadva – az egyenlőtlenségek kérdése és az alacsony nyugdíjak gondja állt. Ezt a korrupció, a munkáltatóknak való kiszolgáltatottság és az oktatás témái követék. A válaszadók tizede számára kiemelt problémát jelent a környezetvédelemmel és klímavédelemmel kapcsolatos fellépés gyengesége, a magas lakásárak, a bevándorlás és a demokrácia minősége. A lista végén a kistelepülési élet nehézségei és a kivándorlás álltak. A figyelemreméltó következtetések közül azt is kiemelném, hogy az öt legfontosabb probléma a fideszes, az ellenzéki és a bizonytalan szavazók körében is ugyanaz volt.

Mindezeket annak okán kívántam elmondani, hogy a Medián most arra vállalkozott, hogy maga is felmérje: milyen reményekkel tekint Magyarország lakossága a 2025-ös évre és egyúttal megismerje a megkérdezettek félelmeit is. A Hann Endre és Nagy Réka által Attól tartunk címmel közreadott kutatási jelentést a HVG eheti száma közölte, ennek ismertetésére vállalkozom ezúttal.

„A magyarok nagyjából fele inkább bizakodóan, másik fele jobbára aggodalommal tekint az idei évre – indít a beszámolójuk, mely a felmérésüket összegezte. A cikkfelkonferálóból megtudható az is, hogy úgy hasonlóság, mint eltérés is mutatkozik a 2021-es aggodalmakat illetően, mert: „a legtöbb félelem az egészségügyi rendszerrel és a szeretteik esetleges elvesztésével kapcsolatos, de sokan tartanak a gazdasági válságtól és a klímaváltozástól is.”

Ahogyan annyi minden mást is, leginkább a politikai hovatartozás határozza meg, hogy a magyarok bizakodva vagy aggódva tekintenek 2025-re. Azt már a felvezetőmben jeleztem, hogy a fideszesek több mint háromnegyede reményekkel telve várja az új évet, míg az ellenzékieknél a bizakodók aránya csak 34 %, kétharmaduk pedig félve tekint az idei esztendőre. Viszont most már arra is ki kell térnem, amit ezt követően rögzítettek a szerzők: nyilván nem függetlenül a pártpolitikai irányultságtól a budapestiek a leginkább aggodalmaskodók, hisz „62 százalékuk kevesebb jót, mint rosszat vár az előttünk álló évtől, miközben a többi településtípus lakói között egy hajszállal több a reménykedő, mint az aggódó.”

Azt is kimutatta ez a közvélemény-kutatás, hogy akárcsak négy éve, most is „a biológiai meghatározottság viszont egy ponton felülírni látszik a politikai indítékú hangulatokat: a fiatalok között több a derűlátó (a 30 év alattiak 57 százaléka), mint az idősebbek soraiban (a 64 év felettiek 43 százaléka), pedig – mint tudjuk – az előbbiek között az ellenzéki szavazók, az utóbbiak csoportjában viszont a kormánypártiak vannak többségben.”

 Ezt követően tudjuk meg, hogy mi minden nyugtalanítja az aggódókat?

A „kínálat” széles, de magasan kiemelkedik az egyetértés az egészségügyi rendszer romlásától, illetve a szeretteik elvesztésétől való félelemben. Erről a szorongásról ekképp szól a cikk: „A magyarok több mint kétharmada saját bevallása szerint „nagyon” fél ezektől, és még nagyjából egynyolcadnyian „kicsit” félnek, így összességében az emberek 85 százaléka tart az előbbitől és 86 az utóbbitól. Hasonlóan sokakat nyugtalanítanak a gazdasági válság és a klímaváltozás hatásai, de az ezek miatt nagymértékben aggódók aránya már „csak” 50 százalék körül van.”

 Van másfajta megközelítése is a kutatásnak, mely ugyanazt mutatja, mint a fentebbiek: „A különböző demográfiai csoportokban eltérő mértékben tartanak az egyes veszélyforrásoktól, de minden kategóriában az egészségügyi rendszer romlása és a szeretteik elvesztése a két listavezető. A legmegosztóbbak pedig a világháborútól, a bűnözéstől, az illegális migránsoktól és az orosz–ukrán háború átterjedésétől való félelmek. Bizonyos csoportok szemében ezek a legfőbb veszélyek közé is bekerültek, a kormánypártiaknál például mind a négy ott van az öt legfontosabb között.”

 Ezek szerint a félelemszint vonatkozásában, a legtöbb társadalmi csoportban ma alig vannak különbségek. Konkrétan: „a fiatalok nagyjából ugyanannyi dologtól tartanak, mint az idősek, a városlakók ugyanannyitól, mint a vidékiek. Még a kormánypártiak és az ellenzékiek általános félelemszintje is megegyezik. Két fontos különbség van: a nők és a legfeljebb 8 osztályt végzettek sokkal nagyobb arányban aggódnak, mint a többiek. Ráadásul ők nem csak átlagosan félnek sokkal inkább, hanem minden ijesztő jelenség jobban aggasztja őket, mint a férfiakat és – az iskolázottsági metszetet nézve – a diplomásokat.”

 A félelmek sorrendjét illetően beszédes az alábbi grafikus ábrázolás:

 A Hann Endre-Nagy Réka szerzőpár a folytatásban arról ad hírt, hogy „csupán az aggódnivalók sorrendjében van valamelyes egyezés a két nem képviselői között. A leglátványosabb különbség pedig a világháborútól és az orosz–ukrán háborútól való félelemben mutatkozik. A nők „félelemrangsorában” valamivel előrébb vannak a háborúk és a bűnözés, hátrébb a szélsőségek és a szabadságjogok csorbulása, de ők még az utóbbiaktól is jobban félnek, mint a férfiak.”

A társadalom félelmeit illetően sokatmondóak a kutatásnak azok a következtetései, melyek összevetik különböző megközelítésekből a szorongásokat. Ez ügyben a kutatók ekképpen fogalmaznak, amit igazol is az általuk készített grafikus ábra:

„Az alacsony végzettségűek és a diplomások félelemrangsora már sokkal kevésbé hasonlít egymáshoz, a legnagyobb különbség az illegális migránsok, a bűnözés és a világháború miatti aggodalom erősségében van. A legfeljebb 8 osztályt végzetteknek például a harmadik legerősebb félelme a világégés, ami a diplomásoknál a középmezőnybe szorult. A globális háború miatti aggodalom életkor szerint is megosztja a magyar társadalmat: a 64 évesnél idősebbeknek ez szintén a harmadik legerősebb félelme, míg a 30 év alattiak rangsorában csak a tizedik helyen áll. Az utóbbiak a migrációtól is csak alig feleannyian szoronganak, mint az idősek.

 A szorongás tárgyában pártpreferencia szerint figyelhetők meg a legmarkánsabb különbségek, ezen belül is leginkább az „illegális migránsoktól” való félelemmel kapcsolatban. A kormánypártiak ezt érzik a harmadik legfontosabb veszélynek, míg az ellenzékiek (az öregedéssel holtversenyben) emiatt aggódnak a legkevésbé. A kormánypártiak a bűnözéstől is az átlagosnál sokkal nagyobb arányban tartanak.”

A zárszó egy olyan vonatkozásra tér ki, mely minden demográfiai csoportban a két legfőbb félnivaló között van, ez pedig az egészségügyi rendszer romlása. A végkövetkeztetés önmagáért beszél: „Ennek megítélésében is fontosabb azonban az életkor, mint a pártszimpátia. Még az olyan, döntően fideszes demográfiai csoportokban is, mint a legalacsonyabb végzettségűek vagy az idősebbek, a második legfenyegetőbb félelem az egészségügy színvonalával kapcsolatos.”