Abszolút mélyponton a románok Oroszország iránti bizalma
A valóság az, hogy a románok pro-európaibbak most, mint három évvel ezelőtt voltak – közölte Remus Ioan Ștefureac, az INSCOP Research igazgatója.
A politológus hétfőn közölt egy bejegyzést a személyes Facebook-oldalán, figyelmeztetve arra, hogy „röpködnek” mindenféle misztifikált kutatások, számok és olyan „tartalom nélküli szavak”, amelyek tele vannak „szörnyű defetizmussal”, táplálva a társadalmi depressziót. „Egy káros áramlat, amely elkezdte kísérteni az elitet, amely egyelőre képtelen komolyan ellensúlyozni azt a pár évvel ezelőtt elkezdett románellenes kampányt, amellyel Romániát térítenék el természetes pro-európai útjától” – vélekedett.
Aláhúzta ugyanakkor, hogy az INSCOP épp az utólag érvénytelenített 2024-es elnökválasztást követően készített egy felmérést, amely szerint nemhogy nem csökkent, hanem erősödött a románok Európa-barát hozzáállása a három évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva.
Bejelentette, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák azt a részletes felmérést, amelyet a Funky Citizen támogatásával készítettek és amelyben a szélsőségesség felemelkedését vizsgálják. Előjáróban közölte, hogy a kutatás szerint a románok Oroszország iránti bizalmi szintje a 2024-es választások után az abszolút minimumon állt, amióta az Inscop ezt méri. Mindössze 5,9 százalék, 11-szer alacsonyabb, mint az Európai Unióba vetett bizalom, és háromszor alacsonyabb, mint 2022 januárjában volt, magyarázta Ștefueac. Ennek ismeretében a kialakult szakadék nem a pro-EU és a pro-Oroszország szembenállásáról szól, hanem annál sokkal összetettebb és „provokatívabb” témákról szól, amelyek elsősorban a gazdasághoz, a patriotizmushoz és a ország valós modernizálásához kapcsolódnak.
CSAK SAJÁT