INSCOP: a románok többsége nyugati irányultságú, de nem a nemzeti érdekek feladása árán

Az ország lakosságának többsége úgy véli: Romániának a nyugati politikai és katonai szövetségekben a helye, de akkor is érvényesítenie kell nemzeti érdekeit, ha emiatt az Európai Unióból történő kizárását kockáztatja – derült ki egy hétfőn ismertetett felmérésből.

A Társadalmi bizalmatlanság: Nyugat vagy Kelet, a nacionalizmus térnyerése az álhírek és félretájékoztatás korában című felmérést az INSCOP Research közvélemény-kutató intézet készítette március első két hetében, amelyhez a román–lett–amerikai partnerséggel létrehozott, a Fekete-tenger térsége civil szervezeteit és médiaprojektjeit segítő Black Sea Trust for Regional Cooperation alapítványtól szerzett pénzügyi támogatást.

A felmérés hétfőn közzétett első része szerint a megkérdezettek 81 százaléka vélekedett úgy, hogy Romániának inkább az Európai Unió, az Egyesült Államok és NATO által megtestesített Nyugathoz kell közelednie, és csak 10,4 százalékuk értékelte úgy, hogy az Oroszország és Kína által képviselt Kelet lenne a helyes irány.

A válaszadók csaknem kétharmada szerint Romániának inkább előnye, mintsem hátránya származott az Európai Unióhoz történt csatlakozásból, másfelől 64 százalékuk vélekedik úgy, hogy Romániának ki kell állnia nemzeti érdekei mellett, ha vitába kerül az EU-val, akkor is, ha ezzel kizárását kockáztatja, míg kevesebb mint 32 százalékuk gondolja úgy, hogy Romániának nemzeti érdekei feladása árán is be kell tartania az unió szabályait.

Ami az ország védelmét illeti, a megkérdezettek kétharmada bízik abban, hogy a NATO megvédi Romániát egy külső támadás esetén, több mint 29 százalékuk viszont attól tart: szövetségesei sorsára hagynák az országot. Mindazonáltal több mint 75 százalék azok aránya, akik szerint egy külső agresszió esetén hasznára válhat Romániának, hogy területén amerikai katonai támaszpontok vannak.

A megkérdezettek csaknem 62 százaléka vélte úgy, hogy a történelem folyamán Oroszország főleg ártott Romániának, 32 százalékuk szerint inkább segítette az országot. Ezzel szemben a nyugati országok a megkérdezettek csaknem 56 százaléka szerint főleg segítettek – és csak 19 százalékuk szerint ártottak – Romániának az idők során.

Az INSCOP három százalékos hibahatárral, telefonos módszerrel készült felmérése a Magyarországgal – és más országokkal – kapcsolatos közvélekedést is mérte: ennek eredményeit a következő napokban teszi közzé az intézet.

(A nyitkép illusztráció | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?