Hivatalos: áprilistól legális a kannabisz-fogyasztás Németországban

A német parlement felsőházán is átment a kannabisz-fogyasztás legalizálására vonatkozó törvénytervezet, így immár hivatalossá vált, hogy bár korlátozások mellett, de áprilistól a felnőttek büntetlenül birtokolhatnak és fogyaszthatnak kis mennyiségben marihuánát.

A DPA hírügynökség beszámolója alapján az Agerpres emlékeztett, hogy a Bundestag, azaz az alsóház februárban szavazta meg a tervezetet, amelynek értelmében a 18 évnél idősebb német állampolgárok személyes használatra tarthatnak maguknál legfeljebb 25 gramm füvet, továbbá 3 tő kendernövényt termeszthetnek az otthonukban, ahol legfennebb 50 grammnyi kannabiszt tárolhatnak. Fogyasztása legális, de iskolák, sportlétesítmények bejáratától mért száz méteres távolságon belül nem lehet közterületen szívni.

Illusztráció | Fotó: Pexels

Mint korábban írtuk, a nyártól engedélyezik a nem kereskedelmi, közösségi termesztést is, de aki kiskorúaknak ad el, akár két év börtönt is kaphat.

A DPA kiemelte, hogy a felsőház, azaz a Bundesrat szavazatára nem volt feltétlenül szükség a jogszabály hatályra lépéséhez, de az szakbizottsághoz küldhette volna újraelemzésre. Mivel az ehhez nem gyűlt össze a többségi szavazat, a kannabisz-fogyasztás korlátozott legalizálása hivatalossá vált.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?