Hét embert lőtt agyon egy 23 éves fiatal, körözi a rendőrség

Hétfőn „összesen hét embert találtak agyonlőve” Chicagótól délnyugatra fekvő Joliet városában, közölte Bill Evans, a város rendőrfőnöke az amerikai televízióban közvetített sajtótájékoztatón.

A rendőrség ismeri a gyanúsított személyazonosságát, de nem tudja lenyomozni. „Egy Romeo Nance nevű, 23 éves gyanúsítottat keresünk”, aki annak a két háznak a közvetlen közelében lakik, ahol a holttesteket megtalálták – tette hozzá a rendőrkapitány. A bűnüldöző hatóságok közzétették egy autó és egy rendszámtábla képeit, amelyet a hatóságok köröznek.

Fotó forrása: Pexels

Ugyanarról a járműről van szó, amelyet más vasárnapi bűncselekmények miatt is keresnek, amikor szintén Joliet városában egy embert megöltek, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek.

Az Amerikai Egyesült Államok súlyos árat fizet azért, hogy a lőfegyverek elterjedtek és hogy az amerikaiak könnyen hozzáférnek a gyilkoló eszközökhöz. Az országban állítólag több fegyver van, mint lakos: minden harmadik felnőttnek van legalább egy fegyvere, és majdnem minden második felnőtt olyan lakásban él, ahol tartanak fegyvert.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?