Két embert megölt, hármat megsebesített egy fegyveres hat kaliforniai város boltjaiban

Két embert megölt, hármat megsebesített feltehetően ugyanaz a fegyveres hat dél-kaliforniai város 7-Eleven szupermarketjeiben elkövetett rablásokban helyi idő szerint hétfőn, hajnal előtt.

Illusztráció | Fotó: Agerpres/XinhuaLegalább három bűncselekményért biztosan ugyanazt a magányos fegyverest keresik – közölte a hatóság. Az erőszakos cselekmények sorozata körülbelül öt óra alatt zajlott le július 11-én, vagyis 7. hó 11-én, amikor a 7-Eleven márka a 95. születésnapját ünnepli, ebből az alkalomból hétfőn az üzletekben ingyen osztogattak egy szénsavas üdítőt.

A nyomozók egyelőre nem tudják, mi váltotta ki az erőszakot Ontario, Upland, Riverside, Santa Ana, Brea és La Habra városokban. „Azt hiszem, erre csak a gyanúsított tudna válaszolni. De nem létezik, hogy véletlen egybeesés a dátum és az áruházlánc neve” – mondta Ryan Railsback rendőr, a riverside-i rendőrség munkatársa. A 7-Eleven közleményében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Az első rablást Ontario városában követte el egy álarcos férfi, aki pisztolyt tartott az üzlet alkalmazottjára, és pénzt követelt – mondta el a város egy rendőre. A férfi nem lőtt, az eladó nem sebesült meg. A második rablás mintegy 45 perccel később történt Uplandben, alig 8 kilométerre az ontariói bolttól. A gyanúsított néhány itallal és egyéb áruval az eladóhoz lépett, egy félautomata fegyverrel hadonászott. Ellopta az árucikkeket és nagyjából 400-500 dollárt, majd elmenekült, nem lőtt – magyarázta a helyi rendőr.

Nem sokkal ezután Riverside-ben egy fegyveres kirabolta a 7-Eleven eladóját, majd a fegyvert egy vásárló ellen fordította, tüzet nyitott és elmenekült. Az áldozat állapota súlyos. Nem tudják, hogy a tettes miért lőhetett rá a vevőre. A helyi rendőr szerint a bűnözők általában tudják, hogy a kisboltokban ritkán lehet nagy összegre akadni, különösen az éjszakai órákban.

A következő lövöldözés 3.20 órakor, mintegy 39 kilométerrel távolabb, Santa Anában történt a rendőrség szerint. A kiérkező rendőrök lövésekről számoltak be, egy férfit holtan találtak a 7-Eleven parkolójában – közölte Maria Lopez helyi rendőrőrmester. Egyelőre nem tudják, mit keresett az áldozat a parkolóban, nem gondolják, hogy alkalmazott volt.

Nagyjából 40 perccel később Brea-ben egy 7-Eleven-alkalmazottat lőttek le – mondta a helyi rendőrkapitány. Kevesebb mint egy órával később a szomszédos La Habrában jelentettek rablást egy 7-Elevenben. Két meglőtt áldozatról számoltak be, állapotukról nem közöltek semmit. La Habra, Brea és Santa Ana rendőrsége szerint ugyanazt a gyanúsítottat keresik, Ontario, Upland és Riverside tisztviselői ezt még nem állapították meg, bár azt mondták, hogy tudnak a 7-Eleven üzletekben elkövetett többi bűncselekményről. „Lehet, hogy ugyanaz az ember, de nem erősítjük meg” – közölte az illetékes.

Kapcsolódók

Kimaradt?