Megszólalt a héten a clevelandi Bocskai Rádió honlapján Dorgay Zsófia és ismertette Krasznai Csabának, a Walton Hills-i Első Magyar Református Egyházközség lelkipásztorának, az amerikai Krisztus Egyesült Egyháza Kálvin Egyházkerülete püspökének azt az interjúját, amelyben beszámolt a közelmúltban tett erdélyi látogatásának tapasztalatairól, ahol egyházi vezetőkkel konzultált, illetve különböző gyülekezetekben vagy éppen tanévnyitón szolgált.

A főpap, aki „házat és hazát építő”, 2021-ben elhunyt emblematikus Böjtös László utódjaként Magyarország tiszteletbeli konzulja is az ohiói metropoliszban, elmondta: „Az amerikai magyar református gyülekezetek támogatása évtizedek óta kézzelfogható segítséget jelent a Kárpát-medence magyar közösségei számára. Az adományokból erdélyi diákok bentlakása és étkeztetése valósul meg, rászoruló idősek jutnak mindennapi élelemhez és gondoskodáshoz, Kárpátalján pedig hátrányos helyzetű gyermekek kapnak esélyt egy kiszámíthatóbb életre. A segítségnyújtás azonban nem merül ki az anyagi támogatásban: a személyes találkozások, az egyházi kapcsolatok és a közös missziói célok hosszú távú együttműködéseket építenek.”

Ezúttal is egy személyes emlékem felidézésével kell kezdenem, ami egy hajdani hiányérzetemhez kapcsolódik.

Négy és fél évvel ezelőtt, 2022. május 21-én és az azt követő napokban is számos beszámolót olvastam arról, hogy Gyulafehérváron találkoztak a Magyar Református Egység Napja alkalmából a Kárpát-medencei református püspökök, esperesek, egyházkerületi és egyházmegyei gondnokok. Így arról, hogy tulajdonképpen egy többnapos rendezvénysorozatra került sor, közel 2500 résztvevővel, melynek keretében a tíz Kárpát-medencei református püspök egy-egy Dél-Erdélyben felújított református templomot szentelt újra, Gyulafehérváron ülésezett a Generális Konvent, az egykori kollégium közelében felavatták Bethlen Gábor egész alakos köztéri szobrát, és a várban szabadtéri ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen a résztvevőknek az úrvacsorát is kiszolgálták.

A hiányérzetem abból adódott, hogy a több médiatermékben is úgy cikkeztek róla, mintha itt csak és kizárólag a Kárpát-medencei magyar reformátusság ünnepéről lett volna szó. Erre a tévhitre pedig ráerősítettek olyan megfogalmazások is, hogy „Az ünnepi alkalmon, illetve az igehirdetést követő úrvacsora során közreműködtek a Kárpát-medence református püspökei.” És persze egy olyan szalagcím is, mint az Egységnapok Gyulafehérváron: minden magyar számít – az egész Kárpát-medencéből együtt ünnepeltek a reformátusok vagy történetesen egy hozzá hasonló szövegezésű másik: A Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek a hívek, hogy együtt élhessék meg a református egyház közösségének összetartozását.

A gondom ezekkel a híradásokkal az volt, hogy a Kárpát-medencei református egyházak 2004-ben létrejött tanácskozó és javaslattevő testülete, a Generális Konvent, amely 2009-től a Magyar Református Egyház részeként működik, nem kizárólag a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete, hanem van egy tengerentúli tagja is.

Ugyanis 2019 májusában, képviselve az amerikai reformátusokat, a konventhez az ottani Kálvin Zsinat Egyházkerület is csatlakozott. Ennek köszönhetően az ő püspökük, Krasznai Csaba szintén jelen volt ezen a rendezvénysorozaton, sőt aktív szerepet is vállalt az oly méltóságteljes és felemelő, emlékezetes ünnepi igehirdetésen. Épp az ő jelenléte okán, helyesebb lett volna ezt az egységnapi rendezvényt nem szűkítve, csak Kárpát-medenceiként aposztrofálni.

Arról már nem is szólva, amit Krasznai Csaba püspöknek a Bocskai Rádióbeli megszólalásából már a bevezetőmben idéztem, de azért érdemes megismételni, mert fontos: az erdélyi és a kárpátaljai magyar közösség számára is már hosszú évtizedek óta tényleges segítség érkezik az észak-amerikai magyar református gyülekezetek részéről. Az ő nagylelkű adományaik révén erdélyi diákok számára teremtődik lehetőség kollégiumi ellátásra, illetve rászoruló idősek mindennapi gondjain sikerül enyhíteni. Kárpátalján pedig a legmostohább élethelyzetű gyermekek számára adatik esély e „jókedvű adakozók” támogatásának köszönhetően egy kiszámíthatóbb jövőre.

Interjújának nyitányában a püspök elmondta, hogy szeptemberi hivatalos missziós útjának első állomása Nagyvárad volt, ahol a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetőségével, köztük Bogdán Szabolcs János püspökkel, Dénes István főjegyzővel és az egyházkerület munkatársaival folytatott megbeszéléseket. Ennek középpontjában az amerikai Kálvin Egyházkerület által támogatott szociális és missziói szolgálatok folytatása volt.

Hogy miben áll ez a humanitárius tevékenység, annak részleteire is kitért. Dorgay Zsófia ekképp idézi az általa kifejtetteket:

„A támogatás három jelentős területre terjed ki. Az első a nagyváradi szociális napközis gyermekcsoport működésének segítése. A támogatásnak köszönhetően olyan családok gyermekei is hozzáférhetnek a megfelelő oktatási és szociális körülményekhez, amelyek számára ezeknek a kiadásoknak a vállalása komoly nehézséget jelentene. A második fontos terület a nagyváradi szociális konyha, amely nemcsak a gyermekek étkeztetésében vesz részt, hanem a nehéz helyzetben lévő idősek számára is biztosít ételt. A harmadik támogatási forma az idősgondozási program, amely az otthoni gondozást és az idősek otthonának működtetését egyaránt magában foglalja.”

Mindezekhez azt is hozzátette, ami számára, amint fogalmazott „a nagyváradi látogatás megtiszteltetés és áldás volt”, mert a Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség új kenyér ünnepéhez kapcsolódó úrvacsorás istentiszteletén hirdetett igét, és Dénes István főjegyzővel együtt részt vett az úrvacsoraosztásban.

Nagyvárad után Kolozsvár következett, ahol őt régi ismerőseként az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kolumbán Vilmos fogadta, akinek tavalyelőtti beiktatási ünnepségén az amerikai reformátusok képviseletében jelen volt a Farkas utcai templomban. Kettőjük találkozóján a két egyházkerület örömeiről, kihívásairól és a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről beszélgettek – mondta el Krasznai Csaba.

A folytatásban előbb arra tért ki, hogy kolozsvári látogatásának egyik legfontosabb eseménye a Református Kollégium tanévnyitó ünnepsége volt. Ezen áhítattal, igehirdetéssel és köszöntővel szolgált, amelyet e szavakkal idézett vissza: „Szavakba nem önthető csoda volt, amit ott átélt az ember.” Ezt követően pedig arról számolt be, hogy az erdélyi szolgatársával folytatott testvéri konzultáció után immár a hivatalos tárgyalások következtek a kolozsvári református kollégium vezetőségével. Ezek középpontjában annak az Iskolai Alapnak a jövőbeli támogatási lehetőségei álltak, melyet a tengerentúli kálvinisták 35 éve hoztak létre az erdélyi református oktatási intézmények megsegítése érdekében, az alap pedig az elmúlt három és fél évtizedben közel 3 millió dollárral járult hozzá ezek fenntartásához és működtetésükhöz.

Ennek az imponáló adakozókészségnek a kézzelfogható eredményeiről vázlatos leltárt is készített a clevelandi főpap. Úgy vélem, ezt a tájékoztatást, melyet Dorgay Zsófia rögzített, indokolt szöveghűen tárni az olvasó elé:

„A Kálvin Egyházkerület 1991 óta támogatja az erdélyi református oktatási intézményeket egy általa létrehozott iskolai alapon keresztül. A kezdeményezés az elmúlt 35 évben több jelentős oktatási és szociális beruházás megvalósításához járult hozzá. A támogatott intézmények között megtalálhatók Kolozsvár, Székelyudvarhely, Marosvásárhely és Nagyenyed református kollégiumai.

Az alap hozzájárult a kétszáz éves kolozsvári iskola felújításához és építési munkálataihoz, valamint a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központ és a hozzá tartozó bentlakás felépítéséhez.

Jelentős szerepet vállalt a kolozsvári keresztszülői programban is, amely már több ezer diáknak nyújtott segítséget a bentlakási és étkezési költségek fedezésével. A támogatásokból emellett megvalósult a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központ építése, Székelyudvarhelyen pedig az iskola tantermeinek teljes újjáépítéséhez és korszerűsítéséhez járultak hozzá.

A program koordinálásában meghatározó szerepet tölt be Nádas Gabriella, a Kálvin Egyházkerület missziói koordinátora, akinek több évtizedes, elkötelezett munkáját Krasznai Csaba külön is méltatta. Az általa koordinált iskolai támogatások összértéke közel hárommillió dollár.

A clevelandi református püspök számára különleges élmény volt a kolozsvári Farkas utcai református templom történelmi falai között látni a következő nemzedéket, a tanárokat, lelkipásztorokat és diákokat, akik továbbviszik az évszázados református oktatási és közösségi hagyományokat. A támogatások legfontosabb visszaigazolását ezek a fiatalok jelentik.”

Hivatkoztam már a bevezetőmben arra is, hogy a segítségnyújtás nem merül ki az amerikai magyar kálvinisták nyújtotta anyagi támogatásban. A clevelandi tiszteletes arról is beszámolt, hogy az erdélyi hittestvéreik is tudnak nekik segíteni, nem is akármilyen módon. Elmondta: Bogdán Szabolcs János püspökkel és Kolumbán Vilmos püspökkel egyaránt egyeztetett a lelkipásztori utánpótlás lehetőségeiről, mert a cél az, hogy azokban a gyülekezeteikben is legyen lelkész, ahol sajnos jelenleg nincs. „Az amerikai magyar egyházkerület számára ez különösen fontos, hiszen a külhoni támogatások nemcsak az intézmények és a szociális szolgálatok fenntartását, hanem a gyülekezetek jövőjét is szolgálják.” – fogalmazott, amihez, hangsúlyozva, hogy e közösségek fennmaradásának egyik alapfeltétele a megfelelő lelki vezetők biztosítása, hozzátette: „Múltunk van természetesen, de legyen jelenünk és legyen jövőnk is.”

Interjúismertetésének folytatásában a Bocskai Rádió munkatársa azt adja tudtunkra, hogy Krasznai Csaba missziós útjának másik fontos célja a kárpátaljai Nagydobrony Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthona támogatásának eljuttatása volt. A püspök ezúttal személyesen nem tudott Kárpátaljára utazni, de gondoskodott arról, hogy az adomány célba érjen, és az intézmény október elején meg is kapta a támogatást. Az előadottakból kiderült, hogy a főpásztor 2024 júliusában személyesen is járt a gyermekotthonban és az ott látottak mély nyomot hagytak benne, mert olyan csecsemők, gyermekek és fiatalok életébe nyerhetett betekintést, akik súlyosan elhanyagoló, bántalmazó vagy egyéb módon tragikus családi körülmények közül kerültek ide.

Ahogyan az megtörtént az erdélyi református iskolahálózatnak nyújtott támogatások kapcsán, ezúttal is következett egy pillanatfelvétel az eddig megtettekről és a jövőbeni teendőkről, melyben elévülhetetlen érdemei voltak és vannak az egyesült államokbeli magyar helvét hitvallóknak.

Úgy vélem ez esetben is akkor teszem a legjobb szolgálatot az olvasónak, ha szöveghűen közreadom ezt a püspöki helyzetértékelést:

„A gyermekotthon munkatársai azért dolgoznak, hogy ezek a fiatalok új esélyt kapjanak, egészségesebb környezetben fejlődhessenek, tanulhassanak, és később beilleszkedhessenek a társadalomba. A Kálvin Egyházkerület évtizedek óta támogatja az intézményt, az együttműködésben pedig fontos szerepet játszik Katkó Andrea intézményvezető. A gyermekotthon 2026-ban összesen 290 gyermeket lát el, az intézmény teljesen megtelt, és belátható időn belül nem tudnak újabb gyermekeket fogadni. Pedig a tél közeledtével Ukrajnában egyre több olyan fiatal szorulna segítségre, aki fűtetlen, romos épületekben vagy az utcán él.

Kárpátalja szociális helyzete folyamatosan romlik, miközben több korábban állami fenntartású bentlakásos intézmény bezárt vagy átszervezés alatt áll. A nagydobronyi otthon így a térség egyik legnagyobb szociális ellátást biztosító intézményeként egyre nagyobb felelősséget vállal. A gyermekotthonban a gondozás mellett az oktatásra és a tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt fektetnek, a lakók közül többen kiemelkedő tanulmányi eredményeket érnek el az iskolában. Vallják, a továbbtanulás, a sport és a művészeti oktatás egyaránt hozzájárul a gyermekek fejlődéséhez és felzárkóztatásához.

Fontos tudni azt is, hogy a nehéz körülmények között nemcsak a gyermekek, hanem az intézmény dolgozói is komoly terheket viselnek. A gondozó- és nevelőnők, valamint a kisegítő alkalmazottak számára sok esetben a gyermekotthonban végzett munka jelenti a megélhetés egyetlen biztos lehetőségét. A háború következtében a családok szétszakítottságában élnek, az otthon maradt férfiak pedig sokszor nem mozdulhatnak ki saját településükről.”