Gyanúsítottként hallgatták ki a csomagtartóban talált, elhunyt kisfiú nevelőanyját

Gyanúsítottként hallgatták ki annak a két éves kisfiúnak a nevelőanyját, akit egy kocsi csomagtartójában, holtan találtak meg a hétvégén. Segítségnyújtás elmulasztása a gyanú a nő ellen, sajtóinformációk szerint a kisfiúnak a torkán akadt egy csont, a nevelőanya azonban csak jóval később fordult a hatóságokhoz.

Szombat kora reggel Nyíregyházán a rendőrségen egy házaspár jelentette be, hogy egy halott gyermek van az autójuk csomagtartójában. Azóta kiderült, hogy a kétéves Sanyika és az egy éves kishúga január közepén került a nevelőszülőkhöz.

Előtte a 17 éves édesanyjuk nevelte őket Ilken, rossz körülmények között. A nevelőanya nagymamája az M1 stábjának azt mesélte, hogy a két gyereket éheztette a vér szerinti anyja, de unokája, a nevelőanya nevelt és saját gyermekeit is nagyon szerette.  A nevelőanya április 12-én, szerdán este megetette a legyengült állapotban lévő kisfiút, aki feltehetően félrenyelt és megfulladt. A nő az éjszakát még a lakásban töltötte a két nevelt gyerekkel, aztán hajnalban a kocsija csomagtartójába tette a két és fél éves gyermeket, a kislányt pedig a gyermekülésbe ültette.

Az ügyészség szerint az anya azért kelt útra, hogy végezzen magával. „Orvosi segítséget nem kért, a mentőket sem értesítette és ő maga sem indult a kórházba a gyerekkel. Két napig Nyíregyházán, illetve a környékén autózott, ennek pontos körülményeit még a nyomozóhatóság jelenleg is tisztázza. 2023. április 15-én a hajnali órákban a férje és az apósa találtak rá a város külterületén, és ők kísérték be a Nyíregyázi Rendőrkapitányságra, ahol elrendelték a nyomozást, egyébként a lakását ezen az éjszakán öngyilkossági szándékkal hagyta el” – közölte Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Az elsődleges orvosszakértői vélemény megállapította, hogy a kisfiú halálát fulladás okozta. De a nevelőanyát a rendőrség nem vette őrizetbe. „Szabadlábon védekezhet. Ennek oka egyrészt az, hogy a nő 26. hetében van a terhességének” – mondta Szilágyi László.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A nevelőanya férjét tanúként, a nevelőanyát segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ha bebizonyosodik a nevelőanya bűnössége, akkor akár öt év börtönt is kaphat.

Kapcsolódók

Kimaradt?