A kitörés napi résztvevőkre „vadásztak” – négy embert vettek őrizetbe a budapesti utcai támadások ügyében

Négy embert – két német, egy olasz és egy magyar állampolgárt – vett őrizetbe a magyar rendőrség eddig annak a társaságnak a tagjai közül, amely a gyanú szerint a napokban viperákkál, boxerekkel és más eszközökkel támadott meg embereket Budapest közterületein – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A lefoglalt támadóeszközök egy része | Fotó: police.huA támadásokat hét-nyolc ember követte el, de a társaságnak vélhetőleg tíz-tizenöt tagja lehet, a többiek azonosítása, felkutatása még tart, ehhez a külföldi társhatóságokkal és a magyar titkosszolgálatokkal is felvette a kapcsolatot a magyar rendőrség.

Nyerges Béla, a BRFK nyomozó főosztályának vezetője elmondta: adataik szerint az elkövetők négy támadást hajtottak végre a napokban Budapesten, ezeknek nyolc sértettjük van, vannak közöttük olyanok is, akik súlyosan megsérültek.

Beszámolt arról, hogy a történtek után azonnal létrehoztak egy nagyobb vizsgálócsoportot, amelynek első feladata az volt, hogy kiderítsék, van-e összefüggés a támadások között. Ez arra az eredményre vezetett, hogy az áldozatok valamennyien terepszínű vagy fekete ruházatot, esetleg bakancsot viseltek, az elkövetők pedig a támadások előtt követték, figyelték a sértetteket. Megjegyezte: az eddigi adatok, kamerafelvételek tanúsága szerint a támadások elkövetőinek körülbelül fele nő.

Az alezredes kérdésre nem erősítette meg azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a támadók különféle szélsőséges, nemzetközi baloldali mozgalmak tagjai, szimpatizánsai lehetnek, és azért érkeztek Budapestre, hogy a budai Várban a hétvégén megrendezett kitörés napi megemlékezés résztvevőivel konfrontálódjanak. Közölte ugyanakkor, hogy az őrizetbe vett négy embert közösség tagjai elleni erőszakkal gyanúsítják.

A csoport tagjai múlt csütörtökön lengyel turistákat vertek össze viperákkal és más eszközökkel, a sértettek közül ketten súlyos, töréses sérüléseket szenvedtek. Pénteken egy férfit bántalmaztak hasonló módon Gazdagréten, ő könnyebben sérült meg. A belvárosi Bank utcában egy koncertről hazainduló párt vertek össze, a férfi súlyosan megsérült, az I. kerületi Mikó utcában pedig egy német párt bántalmaztak súlyosan.

A támadók csak egy esetben, a gazdagréti támadásnál szólították meg áldozatukat, azt kérdezték tőle, hogy a kitörés napi rendezvényre megy-e. A férfi azt válaszolta, hogy nem, hanem dolgozni megy egy közeli üzletbe, pillanatokkal később már viperákkal ütötték őt és a földre került.

Nyerges Béla kitért arra is, hogy az őrizetbe vett német és olasz állampolgár nem működik együtt a vizsgálatban, nem hajlandó kommunikálni a nyomozókkal, de tagadják az érintettségüket. Tagadja részvételét az őrizetbe vett magyar nő is. A gyanúsítottak letartóztatásáról várhatóan kedden dönt a bíróság – emelte ki az alezredes.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?