Bordélyházakat működtetett a magyar köztelevízió riportere

A férfi, akit nemrég letartóztatott a rendőrség, a Kékfény című bűnügyi magazin munkatársa volt.

Megvált a köztelevízió saját riporterétől, miután kiderült, B. B., a Kékfény című műsor egyik munkatársa 2021 augusztusa óta bérelt lakásokat, amelyekben prostituáltak végeztek szexmunkát, írja a vg.hu. A rendőrség Budapesten fogta el a férfit.Fotó: Pixabay

A férfi a kéjhölgyektől a lakás használatáért naponta 12 és 15 ezer forint közötti összeget kért, ezeket az ott található széfekben kellett elhelyezni. A Mandiner az ügy kirobbanása után megkereste a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA), ahonnan azt a választ kapták, hogy „a hivatkozott hírekben nevezett személy - korábban a Kékfény című műsor riportere - már nem a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) alkalmazottja”.

A lap arra is kíváncsi volt, hogy a férfi esetleges bűnözői csoportokkal ápolt kapcsolata befolyásolta-e a munkáját a Kékfényben. A köztévé tájékoztatása szerint vizsgálatot indítottak az ügyben és a műsor szerkesztőjének és felelős szerkesztőjének tájékoztatása szerint az eljárás alá vont személy riporteri munkáját semmilyen irányban nem érte befolyás: „befolyásolás sem részéről, sem pedig más részéről az ő irányába nem történt” – közölte a tévé. 

A férfi egyébként a hírek szerint másfél év alatt több mint 30 millió forintot keresett. Mivel a riporter büntetett előéletű, elítélése esetén akár 5 év börtönt is kaphat. 

Kapcsolódók

Kimaradt?