Eltemették Leonyid Kravcsuk volt ukrán elnököt

Volodimir Zelenszkij és felesége, Olena Zelenszka is részt vett kedden Leonyid Kravcsuk, Ukrajna első elnökének temetésén, aki a hétvégén 88 éves korában, hosszú betegség után hunyt el.

A teljesen fekete ruhába öltözött házaspár más hivatalos személyekhez, köztük Vitalij Klitschko kijevi polgármesterhez csatlakoztak a fővárosban tartott szertartáson. Mindketten virágot helyeztek el Ukrajna volt vezetőjének koporsójánál, és részvétüket fejezték ki családjának.

A nyugodt és sztoikusnak tűnő páros nem fogta egymás kezét, és nem mutatott semmilyen gyengédséget egymás iránt, de a képeken látható volt, hogy folyamatosan egymás mellett állva támogatják egymást. Nem tudni pontosan, hogy a first lady mikor tért vissza Kijevbe, de heteket töltöttek külön. Mindez azután történt, hogy Zelenszka májusban hónapok óta először jelent meg nyilvánosan, amikor Jill Bidennel együtt egy előre be nem jelentett ukrajnai látogatás során találkozott.

(Címlapfotó forrása: Ukrán külügyminisztérium)

Kapcsolódók

Kimaradt?