Zelenszkij: Már 23 ezer orosz katona vesztette életét a konfliktusban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat éjjel nyilvánosságra hozott videójában azt mondta: eddig mintegy 23 ezer orosz katona vesztette életét a február 24-én kezdődött ukrajnai háborúban. Az ukránok több mint ezer orosz tankot és csaknem 2500 katonai járművet tettek harcképtelenné – tette hozzá.

Az orosz hivatalos szervek ugyanakkor valamivel több mint ezer orosz és legalább 23 ezer ukrán katona haláláról számoltak be. Az orosz védelmi minisztérium szombaton közölte: több mint 2600 ukrán tankot és páncélozott járművet, 650 drónt, 142 repülőgépet és 112 helikoptert tettek harcképtelenné.

Fotó: ukrán elnöki hivatal

Zelenszkij arról is beszélt, hogy az oroszok erőt gyűjtenek a kelet-ukrajnai támadásokhoz, megerősítették Harkiv régióban állomásozó csapataikat, és fokozni akarják a nyomást a Donyec-medencén.

Az ukrán elnök videóüzenetében oroszul szólította meg az orosz katonákat. Arra kérte őket, hogy tegyék le a fegyvert, mert jobban járnak, ha hazatérnek, mint ha ukrán földön meghalnak. Rámutatott: még az orosz tábornokok is több ezres veszteségre számítanak.

Zelenszkij szerint Oroszország próbálja új katonákkal feltölteni azokat az egységeket, amelyek nagy veszteségeket szenvedtek a háború első heteiben. Ugyanakkor az újoncok kevés motivációval és harci tapasztalattal rendelkeznek – jegyezte meg.

Valerij Zaluzsnij, az ukrán erők főparancsnoka Facebook-oldalán vasárnapra virradóra azt írta: az ukrán hadseregnek mihamarabb át kell állnia a szovjetről a nyugati fegyverekre. A folyamat az amerikai hadsereggel összehangolva zajlik – tette hozzá Zaluzsnij, miután telefonon egyeztetett Mark Milley-vel, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével.

Joe Biden amerikai elnök korábban bejelentette: szeretné, ha az Egyesült Államok további 33 milliárd dollárral támogatná Kijevet. Ennek nagy része katonai segély formájában érkezhet meg az országba. Washington a háború kezdete óta több mint 3,7 milliárd dollár értékben ígért és szállított fegyvereket és lőszereket Ukrajnának.

Eközben kiderült, hogy péntek éjjel egy orosz katonai repülőgép megsértette Svédország légterét Bornholm szigetének közelében. A behatoló AN-30 légcsavaros repülőgépet légi megfigyelésre alkalmazzák. A repülőt a svéd légierő vadászgépei lefényképezték.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?