Az amerikai katonák továbbra is Nigerben maradnak, de a kiképzés és biztonsági támogatás szünetel

Az Egyesült Államok változatlanul úgy gondolja, hogy a diplomáciai megoldásnak tere van a Nigerben kialakult politikai válság kezelésére – jelentette ki szerdán a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Bizottságának kommunikációs koordinátora.

John Kirby egy sajtóbeszélgetésen közölte, hogy az Egyesült Államok folyamatosan egyeztet afrikai és európai partnereivel.

Elmondta, hogy az amerikai kormány szünetelteti a biztonsági támogatást és a terrorellenes kiképzést Nigerben, de az ott tartózkodó több mint ezer amerikai katona helyzetében nincs változás, továbbra is támaszpontjaikon tartózkodnak.

Azzal kapcsolatban, hogy a jövőre nézve a kiképzést és annak tartalmát felülvizsgálja-e az amerikai kormány, a fehér házi illetékes azt mondta: ez a Pentagon hatáskörébe tartozik, de hozzátette, hogy az ilyen kiképzési programok célja az is, hogy könnyítse a partneri együttműködést az adott országgal, és hogy a fogadó állammal közösen válasszák ki a résztvevőket. A kiképzésekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy ezekben szerepel demokráciatámogató és jogállamisági oktatás, valamint korrupcióellenes képzés is.

A nigeri alkotmányos rend helyreállításáról Antony Blinken külügyminiszter kedden telefonon beszélt a hadsereg őrizetében lévő Mohamed Bazoum nigeri elnökkel, akinek megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét a demokratikus irányítás és alkotmányos rend helyreállítása mellett. A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy az amerikai kormány számára az elnök és családjának biztonsága elsődleges kérdés.

Kedden az amerikai külügyminisztérium szóvivője azt közölte, hogy az Egyesült Államok többszáz millió dolláros pénzügyi támogatása a tétje annak, hogy Nigerben sikerül-e helyreállítani a törvényes rendet.

Hétfőn Victoria Nuland megbízott külügyminiszter-helyettes Niger fővárosában, Niamey-ben járt, és utána újságíróknak telefonon arról számolt be, hogy több órán át tárgyalt a hatalomátvételt levezénylő Moussa Salao Barmou tábornokkal, vezérkari főnökkel. Világossá tette számára, hogy megromlanak az amerikai-nigeri kapcsolatok, ha nem áll helyre a törvényes rend az országban. Nuland kifejezte abbéli reményét, hogy a katonai vezetők nyitva tartják a diplomáciai rendezés lehetőségét. Arról is beszámolt, hogy szóba került a Wagner-csoport nevű orosz biztonsági magáncég megjelenése Nigerben, amivel kapcsolatban óva intette tárgyalópartnereit, de reakciót nemigen váltott ki belőlük.

A tárgyalás után kiadott közleményében Nuland ismét felszólította a hatalomátvételben részt vevőket arra, hogy bocsássák szabadon az alkotmányellenesen fogva tartott Mohamed Bazoum elnököt és családját, valamint a többi őrizetbe vettet. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok szünetelteti bizonyos segélyek folyósítását Nigernek, és felülvizsgálja a további támogatásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?