Az Európai Unió leállítja a Nigernek nyújtott támogatást

Az Európai Unió a Nigerben lezajlott katonai puccs miatt azonnali hatállyal leállítja a nyugat-afrikai országnak nyújtott támogatást, és megszünteti vele a biztonsági együttműködést – jelentette be szombaton Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő.

„A költségvetési támogatás azonnali felfüggesztése mellett a biztonsággal kapcsolatos valamennyi együttműködést is azonnali hatállyal, határozatlan időre felfüggesztjük” – közölte Borrell.

Az Európai Unió, az Egyesült Államok és több más ország is a demokrácia helyreállítását és Mohamed Bazoum elnök szabadon bocsátását követelték a Nigerben lezajlott katonai hatalomátvétel után.

A puccsisták a hivatalából eltávolított Bazoum helyett Abdourahamane Tchiani tábornokot, az elnöki gárda korábbi vezetőjét nyilvánították államfővé.

Fotó: Agerpres/EPA

Borrell közleményében leszögezte, hogy az Európai Unió nem ismeri el, és a jövőben sem fogja elismerni a puccsal hatalomra került új vezetést.

Niger jelentős nyugati segélyeket kapott, és együttműködött az Európai Unióval a szubszaharai Afrikából érkező migráció kezelésében. Az EU a 2021. és 2024. közötti időszak költségvetésből 503 millió eurót (193 milliárd forintot) különített el Niger számára.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) vezetői vasárnap Abujában tanácskoznak a nigeri puccsról. Borrell közölte, hogy az EU kész támogatni a regionális szervezet döntéseit, „beleértve szankciók elfogadását is”.

Mali és Burkina Faso után Niger a harmadik olyan ország a Száhel-övezetben, amely ellen rendszeresen indítanak támadásokat az Iszlám Államhoz és az al-Kaidához kapcsolódó dzsihadista, illetve terrorista csoportok, és ahol 2020 óta katonai hatalomátvétel történt. A posztjáról eltávolított Mohamed Bazoumot szerda reggel óta az elnöki palotában tartják fogva korábbi testőrei.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?