Az amerikai jobboldal táplálja a politikai viszálykodást Kanadában

A kanadaiak csaknem négyötöde attól tart, hogy az Egyesült Államokban tomboló politikai szélsőségek Kanadát is megfertőzik. Okkal, hiszen a fővárost, Ottawát három héten át megbénító oltásellenes tüntetőket az amerikai jobboldal támogatta – szervezéssel és dollármilliókkal.

Az Ottawa belvárosát három héten át – és néhány kanadai-amerikai határátkelőt rövidebb ideig – megbénító „szabadságkonvoj” 200 legjelentősebb amerikai támogatójának mintegy fele Donald Trump és a Republikánus Párt adományozói közül került ki – derül ki a CBC News elemzéséből.

A koronavírus megfékezését célzó intézkedések és a védőoltással kapcsolatos szabályozások ellen tiltakozó több ezer kamionos „szabadságkonvoja” január 29-én érte el Ottawát, letáborozott a törvényhozás épülete előtt, pokollá téve a fővárosiak életét. A tiltakozás a későbbiekben nemhogy enyhült volna, ellenkezőleg, február második hetében a kamionosok egy időre elfoglaltak két határátkelőt, köztük a legfontosabbat az Egyesült Államokkal közös határon. A kanadai rendőrség szerint mintegy 5000 ember tüntetett Ottawában, míg több százan Torontóban, Kanada legnagyobb városában és Quebec Cityben gyűltek össze.

Fotó: Agerpres/Xinhua

A hatóságok szerint a megmozdulás messze túlhaladta a békés tiltakozás kereteit, Justin Trudeau miniszterelnök úgy vélte, „megbénítja a demokráciát”. Háromheti blokád után a kanadai kormány szükségállapotot hirdetett, az ottawai rendőrség pedig február 18-án megkezdte az oltásellenes kamionosok táborának felszámolását. Csaknem kétszáz személyt vettek őrizetbe, több tucatnyi teherautót és lakókocsit vontattak el az ottawai parlament épülete elől. A tüntetők hatalmas mennyiségű „szemetet” hagytak maguk után, kezdve az élelmiszerhulladéktól a barikádépítésre használt tárgyakon át a felfújható fürdőmedencéig.

A takarítás ezzel nem ért véget

Szerdán az ottawai rendőrséget felügyelő bizottság bejelentette, hogy három megmaradt tagja lemondott, miután kiderült, hogy egyikük részt vett a kamionosok tüntetésén, az általa birtokolt étterem pedig élelmiszereket adományozott a tüntetőknek. A testület fennmaradó négy tagja már korábban távozott.

Ugyanakkor az Ottawa belvárosát csaknem egy hónapon át megbénító tüntetés kárvallottjai – helyi lakosok, cégtulajdonosok – kollektív pert indítottak a megmozdulás szervezői és támogatói ellen, és 306 millió dollár kártérítést követelnek.

Támogatás „délről”

Újabb bizonyítékok láttak napvilágot azt illetően, hogy a kanadai oltásellenes tüntetőket az amerikai jobboldal támogatta szervezéssel és dollármilliókkal. Egy hackertámadás nyomán nyilvánosságra került a GiveSendGo internetes adománygyűjtő oldal adatbázisa, így kiderült, hogy a támogatók több mint fele amerikai.

A kanadai főváros rendőrsége már korábban nyilvánosságra hozta, hogy az ottawai kamionblokádhoz „jelentős mértékű” pénzbeli és szervezeti támogatás érkezett a határ déli oldaláról. A problémát a miniszterelnök felvetette a Joe Biden amerikai elnökkel folytatott megbeszélésén.

Helyszíni beszámolók szerint a tüntető tömegben látni lehetett az amerikai szélsőjobb által használt szimbólumokat – köztük a konföderációs vagy náci zászlót, amit a Donald Trump nevével fémjelzett agresszív populizmussal társítanak –, a tüntetők egy része pedig elkezdett arról beszélni, hogy a oltási kötelezettség megszüntetése mellett a megmozdulás célja az ottawai kormány megbuktatása. A volt amerikai elnök – aki Justin Trudeau miniszterelnököt „szélsőbal őrültnek” titulálta – támogatásáról biztosította az ottawai kamionblokádot.

A GiveSendGo előtt a GoFundMe-n gyűjtöttek pénzt az ottawai blokád finanszírozására. Ebben az esetben nem került nyilvánosságra az adományozók névsora, viszont árulkodó, hogy a republikánusok hevesen tiltakoztak, amikor a platform eltávolította a „szabadságkonvoj” adományozási oldalát. (Addig a csoport több mint 10 millió kanadai, mintegy 8 millió amerikai dollárt gyűjtött össze.)

Az oldal eredetileg azt közölte, hogy a február 19-ig benyújtott kérések alapján visszatérítik az adományokat, a fennmaradó összeget pedig jótékonysági szervezeteknek adják át, később azonban bejelentette, hogy automatikusan visszatéríti az összes adományt. Florida kormányzója, Ron DeSantis és más republikánus tisztségviselők bejelentették, hogy vizsgálják az adománygyűjtő oldal eljárását. Donald Trump Jr., a volt elnök legidősebb fia a Twitteren felszólította az összes republikánus főügyészt, hogy vizsgálják meg a GoFundMe lépését.

„Fertőzésveszély”

A washingtoni Capitolium január 6-i lerohanásának egyéves évfordulóján aggódó cikkek sora jelent meg a kanadai újságokban, miszerint az amerikai demokrácia immunrendszere meggyengült. Ez az aggodalom tükröződik az Angus Reid Intézet által készített felmérésben is, amely a kötelező oltás ellen indult tiltakozás hátterét és az azzal kapcsolatos lakossági attitűdöket igyekezett megragadni.Fotó: Agerpres/EPA

Az adatok szerint a kanadaiak 68 százaléka úgy gondolja, hogy az amerikai demokrácia nem élne túl egy újabb Trump-elnökséget, 47 százalékuk szerint az Egyesült Államok úton van afelé, hogy tekintélyelvű állammá váljék. „Az Egyesült Államok korábban a demokrácia példaképe volt, most pedig jobboldali lázadást exportál más demokratikus országokba” – írta le a helyzetet a Reutersnek Roland Paris, a kanadai kormányfő korábbi külpolitikai tanácsadója. „Minél rosszabbul mennek a dolgok az Egyesült Államokban, annál nagyobb a veszély Kanada számára” – figyelmeztetett az Ottawai Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora, „ébresztőnek” nevezve az ottawai blokádot.

Az Angus Reid felmérése szerint – amely az ottawai tüntetés kezdetén készült – a kanadaiak 78 százaléka aggódik amiatt, hogy az Egyesült Államokban tomboló politikai szélsőségek Kanadát is megfertőzik.

A közelmúltig a kanadai politikára nem volt jellemző az Egyesült Államokban tapasztalható megosztottság. Ezzel magyarázható például a csaknem teljes konszenzus a Covid-19 elleni vakcinát illetően. A kanadaiak közel 80 százaléka teljes körűen beoltott, szemben az egyesült államokbeli 64 százalékkal. A nemzetközi áruforgalmat bonyolító mintegy 120 ezer teherautó-sofőr körülbelül 90 százaléka felvette a Covid-19 elleni vakcinát, ezért is volt meglepő a kötelező oltás elleni tiltakozás intenzitása.

Szakértők figyelmeztetnek: a kamionos blokád alapját képező összeesküvés-elméletek és az intézményekkel szembeni bizalmatlanság nem tűnik el, és félő, hogy a csak fizikai értelemben felszámolt megmozdulást egyesek megpróbálják politikai ugródeszkaként használni.

Erre utalhat egy közelmúltbeli esemény, amely a Reutersnek nyilatkozó szakember szerint alapvető változást vetíthet előre az ottawai politizálásban. A konzervatív ellenzék vezetőjét, Erin O'Toole-t menesztették, mert nem volt hajlandó „beállni” a parlament előtt táborozó tiltakozók mögé. A lépés az ellenzék radikalizálódását sugallja, miközben a közvélemény-kutatást végző intézet elnöke, Shachi Kurl szerint a kanadaiak korábban szerettek úgy gondolni magukra, mint a megfontoltság, a kompromisszum és az előzékenység országára. Újabban 37 százalék szerint országukban már nincs helye a politikai kompromisszumnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?