Egyes járványügyi korlátozások feloldásáról egyeztetnek pénteken a Cotroceni-palotában

Klaus Iohannis államfő kezdeményezésére a koronavírus-járvány kezeléséről egyeztetnek pénteken a hatóságok a Cotroceni-palotában.

A megbeszélésen részt vesz Nicolae Ciucă kormányfő, Lucian Bode belügyminiszter, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, Raed Arafat belügyi államtitkár és az egészségügyi minisztérium államtitkára, Adriana Pistol is. Alexandru Rafila kedden közölte, hogy miután minden járványadat tartósan javult, javaslatot tett a korlátozások lazítására.

Az egyik javaslat értelmében szabadtéren megszűnne a maszkviselési kötelezettség, leszámítva a zsúfolt helyeket, ahol ajánlott marad. Zárt térben továbbra is kötelező lesz a védőmaszk használata – nyomatékosította Rafila.

Egy másik javaslat lehetővé tenné, hogy Covid-igazolvány felmutatása nélkül is engedélyezzék a belépést a kereskedelmi központokba, közintézményekbe, szállodákba, panziókba, éttermekbe. Ugyanakkor a jelenlegi 30 helyett 50 százalékos kapacitással működhetnek a mozik, színházak, sportlétesítmények, sporttermek, uszodák, és nem korlátoznák ezek nyitva tartását. Ugyanez lenne érvényes a különféle előadásokra, konferenciákra, workshopokra is.Fotó: Agerpres

A minisztérium javasolja továbbá, hogy engedélyezzék ismét magánrendezvények megtartását, legtöbb 200 személy részvételével.

Bizonyos járványügyi intézkedések azonban továbbra is érvényben maradnak. Így az elkövetkezőkben is karanténba vagy lakhelyi elkülönítésbe kell vonulniuk a járványügyi szempontból fokozott biztonsági kockázatot jelentő országokból érkezőknek, és a bárok, klubok, diszkók egy ideig zárva tartanak még.

A szaktárca továbbra is ajánlja a távmunka és az otthoni munkavégzés fenntartását, a közintézményeknek pedig a csúsztatott munkarend megőrzését.

Kapcsolódók

Kimaradt?