Szállodázás csak zöldigazolvánnyal – úgy tűnik, a rendelkezés kimaradt a határozat hivatalos verziójából

A Hivatalos Közlönyben megjelent dokumentum semmi ilyesmit nem tartalmaz.

A szállodák csak zöldigazolvánnyal rendelkező, beoltott vagy a Covid-19-en átesett személyeket fogadhatnak, jelentette be pénteken Raed Arafat. Az országos katasztrófavédelem vezetője azt mondta, a kormányülésen hozták meg az erre vonatkozó döntést. Raed Arafat hangsúlyozta, a tesztelés nem válthatja ki a védettségi igazolást.

A Hivatalos Közlönyben időközben megjelentek a pénteki kormányhatározatok. Ezekben valamennyi, az ülést követően bejelentett szigorító intézkedés szerepel, a szállodákra vonatkozó korlátozás azonban nem. A dokumentumban olvashatók a szállodákban és panziókban működő éttermekre és kávézókra vonatkozó szabályok, azonban semmi, a szállásadás feltételeit illetően.

Valószínű, hogy a szállásadó helyek fő szolgáltatására vonatkozó kitételek a dokumentum megszövegezése, szerkesztése közben sikkadt el. Úgy tűnik, hogy Raed Arafat pénteki bejelentése ellenére egyelőre nincs jogi alap arra, hogy a hatóságok zöldigazolványhoz kössék a szálláshelyek igénybe vételét.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?