Több romániai koronavírusos beteget szállítanak pénteken Ausztriába és Lengyelországba

A pénteki nap folyamán több súlyos állapotban lévő romániai Covid-beteget szállítanak át ausztriai és lengyelországi kórházakba – közölte Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

A tárcavezető tájékoztatása szerint már felszállt az a repülő, amelyik Kolozsvárról Ausztriába szállít két pácienst. Csütörtökön három beteg már eljutott Lengyelországba, pénteken újabb négy súlyos állapotban lévő személy elszállítása várható, emellett Magyarország továbbra is fogad romániai betegeket. Lengyelország egyébként húsz intenzív terápiás ágyat bocsát Románia rendelkezésére – számolt be Cseke Attila.

„Ez a segítség nagyon sokat jelent számunkra. Minden emberélet számít, minden embertársunk életéért megküzdünk, de tudatában kell lennünk annak, hogy nekünk is kell magunkon segítenünk” – jelentette ki a miniszter a Vakcinamaraton az életért elnevezésű oltási akció bukaresti elindításakor.

Cseke Attila beszámolt arról is, hogy Dániából várhatóan két orvoscsapat érkezik majd Bukarestbe segíteni a koronavírusos betegek kezelésében. 

(Címlapfotó forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?