Ismét kötelező a maszk viselése: a Maros megyei prefektusi hivatal ismertette a részleteket
A kormány határozatot fogadott el a készenléti állapot Románia területén január 8-tól kezdődő meghosszabbításáról, valamint a koronavírus-világjárvány elleni küzdelem intézkedéseiről. Az egyik legfontosabb változtatások egyike az orvosi vagy az FFP2 típusú maszk viselése minden zárt és szabad térben, valamint a textil vagy kézműves maszkok elhagyása.
„A maszk viselése alól van néhány kivétel is, többek között nem kell maszkot viselniük az 5 év alatti kiskorúaknak. Azok a személyek, akik a munkahelyükön egyedül tartózkodnak egy irodában, a televíziós bemondók és ezek meghívottai, a vallási gyülekezetek papjai istentisztelet, mise alatt szintén nem kell hogy egészségügyi maszkot viseljenek. A felsoroltakhoz tartoznak még azok a személyek is, akik intenzív fizikai munkát végeznek kül- és beltéren egyaránt” – közölte szerkesztőségünkkel Damian Samoilă, a Maros megyei prefektus szóvivője.
Felhívta a figyelmünket, hogy a kormány ugyanakkor fenntartja a helyiségek korlátozott használatára vonatkozó szigorításait. A szóvivő szerint Maros megyében továbbra is fenntartják a korábban bevezetett védelmi intézkedéseket.
Mint fogalmazott, továbbra is marad az a rendelkezés miszerint a befogadóképesség 50 százalékával lehet különböző rendezvényeket szervezni azokon a településeken, ahol a koronavírus fertőzöttségi arány nem haladja meg az egy ezreléket. Ahol ez az érték átlépi az egy ezreléket, ott mindössze 30 százalékos részvétellel lehet megtartani eseményeket. Ez alól a kereskedelmi egységek (vendéglők és kávézók) képeznek kivételt, azaz ezek a helyiségek 50 százalékos kihasználtsággal működhetnek addig, amíg a koronavírus előfordulási értéke nem haladja meg a 3 ezreléket.
Ha ez az érték meghaladja a 3 ezreléket a vendéglők, kávézók kül- és beltéren is 30 százalék telítettséggel működhetnek- összegezte a Maszolnak a szóvivő. Az új intézkedések január 8-tól legalább 30 napig lesznek érvényesek.
CSAK SAJÁT