Nyolc járóbeteg-ellátó központot nyitnak koronavírus-fertőzöttek számára Maros megyében

Maros megyében nyolc, a koronavírus által megfertőződött személyek állapotát felmérő járóbeteg-ellátó központot üzemelnek be a közeljövőben.

A következő időszakban országos szinten 160 járóbeteg-értékelő központ nyílik, ahol a koronavírus enyhe, illetve közepesen súlyos formáiban szenvedő betegeket fogadják. A betegek a háziorvoson keresztül kapnak majd időpontot a kivizsgálásokra. Ezekben a járóbeteg-ellátó központokban a koronavírus-fertőzöttek állapotát szakemberek mérik majd fel, és kiírják nekik a megfelelő kezelést. A központoknak az a célja, hogy csökkentsék a kórházi sürgősségi osztályokra nehezedő nyomást az ötödik hullámban.

„Maros megyében nyolc járóbeteg-ellátó központ működik majd, mindegyik megfelelő szakszemélyzettel. Ezeknek a központoknak egy része eddig is működött, többek között három központ Marosvásárhelyen, és lesz egy-egy központ Szászrégenben, Dicsőszentmártonban, Segesváron, Marosludason és Szovátán” – nyilatkozta a Maszolnak dr. Iuliu Moldovan, a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője.

Hozzátette, hogy a központok az általa vezetett intézmény engedélyével működnek majd és a költségeket a megyei egészségügyi biztosítási pénztáron keresztül számolják el. Mint mondta, a lehető leghamarabb nyilvánosságra hozzák azokat a kritériumokat, amelyek alapján a betegeket ezekbe a központokba irányítják, ugyanakkor létrehoznak egy interaktív térképet is, amely ezeket a helyszíneket tartalmazza.

Korábban Alexandru Rafila egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogy országos szinten a kórházak működőképesek maradjanak. Hozzátette, hogy a más betegségben szenvedő pácienseknek továbbra is hozzáférést kell biztosítani az egészségügyi szolgáltatásokhoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?