Elfogadta a kormány: január 8-tól meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

Elfogadta csütörtöki ülésén a kormány a veszélyhelyzet január 8-ától történő meghosszabbítását. A csütörtökön elfogadott határozat értelmében ismét kötelezővé válik a maszkviselés nyílt és zárt tereken egyaránt. Az elfogadott maszkok az orvosi vagy FFP2 védőmaszkok.

Az FFP európai standard alapján készült, szűrő típusú légzésvédő eszköz, amely az összes aeroszol legalább 94 százalékát kiszűri, beleértve a levegőben terjedő vírusokat, például a SARS-CoV-2-t is - olvasható a határozatban.

A következő kategóriák mentesülnek az intézkedés alól:
- az 5 évesnél kisebb gyermekek;
- az irodában egyedül tartózkodó személyek;
- a televíziós műsorvezetők és vendégeik azzal a feltétellel, hogy 3 méteres távolságot tartanak egymástól;
- az egyházi szertartásokat végző személyek azzal a feltétellel, hogy 3 méteres távolságot tartanak egymástól és a szertartáson résztvevőktől;
- a zárt vagy nyitott térben zajló rendezvények előadói azzal a feltétellel, hogy legalább 3 méteres távolság legyen köztük és a közönség tagjai között;
- megerőltető fizikai tevékenységet végző, és/vagy megterhelő munkakörülmények között (magas hőmérséklet, magas páratartalom stb.) dolgozó, vagy sporttevékenységet végző személyek.

Ha egy településen az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma 1 vagy ennél kisebb, bizonyos tevékenységeket - például sportversenyeket, kulturális eseményeket - a létesítmény befogadóképessége legtöbb 50 százalékának kihasználásával lehet megtartani.

Ha a fertőzöttségi ráta 1 fölé nő, 30 százalékra csökkentik a felső határt.

Kivételt csak az éttermek és kávézók képeznek, ezek a 3 ezrelékes fertőzöttségi ráta eléréséig 50 százalékos kapacitással, 3 ezrelék fölötti ráta esetén pedig 30 százalékos kapacitással üzemelhetnek.

(Címlapfotó: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?