A veszélyhelyzet meghosszabbítását és a textilmaszkok használaton kívül helyezését javasolja a CNSU

Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) szerdai ülésén javasolta a veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbítását január 8-tól, illetve az egészségügyi vagy FFP2-es típusú maszkok használatát bel- és kültéren, mellőzve a textilmaszkokat.

Emellett a CNSU javasolja az alkalmazottak rendszeres heti tesztelését koronavírusra, valamint a váltott programban történő munkavégzést. Az intézkedések közé tartozik az iskolásoknak szánt tesztprogram hatékonyságának vizsgálata, emellett megfontolják, hogy a rászoruló diákoknak ingyenesen biztosítsák a maszkokat.

A maszkviselés alól mentesülnek az öt évnél kisebb gyerekek, a munkahelyi irodákban egyedül tartózkodók, a televíziós műsorvezetők és meghívottaik, ha egymástól legalább három méterre foglalnak helyet, a miséző papok, amennyiben minimum három méterre állnak a hívektől, továbbá a nehéz fizikai munkát végzők.

A rendezvények 5 és 22 óra között tarthatók meg.

Illusztráció | Fotó: Agerpres

A CNSU indoklása szerint az új intézkedésekre a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt van szükség.

Az egészségügyi minisztérium kedden bejelentette, hogy a koronavírusos betegeket járóbetegrendelőkben fogják vizsgálni és kezelni, hogy elkerüljék a kórházak túlzsúfoltságát. Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) három forgatókönyvet dolgozott ki a koronavírus-járvány ötödik hullámára. A legpesszimistább elképzelés szerint naponta akár 25 ezer új koronavírusos megbetegedést is regisztrálhatnak.

Sportrendezvényeken, szabadtéri fesztiválokon, kulturális intézmények előadásain a befogadóképesség legfeljebb 50 százalékát foglalhatják el a nézők, ha az adott településen 1 ezrelék alatti a koronavírus-fertőzések aránya az azt megelőző két hétben, illetve 30 százalékot, ha a fertőzési ráta magasabb 1 ezreléknél. A járványügyi szabályokat (kétméteres távolságtartás, maszkviselés) kötelező betartani, és csak a koronavírus ellen beoltott (az utolsó oltástól számított 10 nap elteltével), a betegségen nem több mint fél éve átesett, vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi negatív gyorsteszttel rendelkezők vehetnek részt.

A szabadtéri koncerteken, fesztiválokon maximum ezren vehetnek részt – a fenti feltételek mellett –, ha fertőzési ráta 1 ezrelék alatt van, és legfeljebb 500-an, ha meghaladja est a határt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A javaslat szerint a bárok, szórakozóhelyek, éttermek és bevásárlóközpontok továbbra is 5 és 22 óra között működhetnek, de csak fél házzal ott, ahol 3 ezrelék alatti a fertőzési arány, illetve maximum 30 százalékos kapacitással, ahol ennél nagyobb. A vendégeknek/vásárlóknak rendelkezniük kell védettségi igazolással vagy negatív teszttel.

A javaslatot a kormánynak is el kell fogadnia, hogy életbe lépjen. A CNSU határozata eredeti formájában ide kattintva érhető el.

Kapcsolódók

Kimaradt?