Az Egyesült Államok eddig nagyjából 37 ezer embert evakuált Afganisztánból

Alig több mint egy hét alatt az Egyesült Államok nagyjából 37 ezer embert evakuált Afganisztánból, akiknek közel felét az elmúlt 24 órában menekítették ki az országból – jelentette be hétfői, a Pentagonban tartott sajtótájékoztatóján Hank Taylor, az amerikai hadsereg vezérőrnagya.

A részletekről szólva Taylor elmondta, hogy az elmúlt napban mintegy 16 ezer embert evakuáltak Kabulból 28 katonai járattal és 61 koalíciós repülőgéppel. Hozzátette, hogy ez idő alatt a katonai járatok körülbelül 10 400 embert, míg a koalíciós járatok további 5900 embert szállítottak el az ázsiai országból. A vezérőrnagy arról is beszámolt, hogy az elmúlt 24 órában öt, körülbelül 1300 utast szállító járat landolt az Egyesült Államok szövetségi fővárosában, Washington DC-ben található Dulles nemzetközi repülőtéren.

„Küldetésünk továbbra is arra irányul, hogy biztosítsuk a menekültek folyamatos áramlását Kabulból a közbenső állomáshelyekre és a biztonságos menedékhelyekre” – fogalmazott Taylor.

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, John Kirby a hétfői sajtótájékoztatón azt mondta: „több ezer amerikait” evakuáltak Afganisztánból augusztus 14. óta, de nem volt hajlandó pontosítani a számot.

Vasárnap az afgán biztonsági erők egyik tagja meghalt és több afgán megsebesült, miután egy „ellenséges személy” rálőtt a repülőtér északi kapuját felügyelő biztonsági erőkre – áll az amerikai központi parancsnokság hétfői közleményében. Az afgán erők, valamint az amerikai és a koalíciós csapatok viszonozták a tüzet.

Az üggyel kapcsolatban Kirby úgy fogalmazott: a tisztviselők „nem tudják meghatározni, hogy ki volt az ellenséges személy”. „Arra koncentráltunk, hogy fenntartsuk a biztonságot a repülőtéren. Fenntartottuk. Sajnos ez egy afgán katona életét követelte, és több ember megsérült” – mondta a szóvivő.

Kirby arról is beszélt: a Pentagon tisztában van azzal, hogy a tálibok megüzenték az Egyesült Államoknak, hogy az augusztus 31-i határidőig vonjanak ki minden katonai erőt Afganisztánból, és ennek továbbra is eleget kívánnak tenni. „Ez az a küldetés, amelyet a hadsereg főparancsnoka (Joe Biden amerikai elnök) ránk bízott, és ezt próbáljuk végrehajtani” – közölte a szóvivő. Kirby beszámolója szerint a Pentagon "naponta többször" tárgyal a tálibokkal.

Az amerikai elnök vasárnap arról beszélt, hogy egyeztettek a határidő meghosszabbításáról, ha az szükségessé válik. „Reméljük, hogy nem kell hosszabbítanunk, de lesznek viták ez ügyben” – fogalmazott Biden.

Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az Egyesült Államok napi szinten tárgyalásokat folytat a tálibokkal „politikai és biztonsági csatornákon keresztül”. Ez „óriási előrelépést” eredményez az amerikaiak és mások Afganisztánból történő kitelepítése ügyében - tette hozzá Sullivan.

Arra a kérdésre, hogy Biden elnök meghosszabbítja-e az amerikai katonai erők kivonására vonatkozó augusztus 31-i határidőt, a nemzetbiztonsági tanácsadó így válaszolt: az elnök „napról napra foglalkozik a kérdéssel, és meg fogja hozni a döntését”.

(Nyitókép forrása: The Voice of America/Reuters)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?