Ausztráliában elítélték a Google-t a felhasználók megtévesztése miatt

Jogellenesnek ítélte egy ausztrál bíróság pénteken a Google Android-felhasználókat érintő helymeghatározási adatkezelését, amellyel a bíróság szerint az internetes óriásvállalat félrevezette a felhasználókat 2017 januárja és 2018 decembere közt.

Az indoklás szerint a felhasználók azt hitték, hogy amikor Android készülékükön beállítják a Google-fiókot, a helyelőzményekre vonatkozó rész az egyetlen beállítás, amely kiadja a Google-nak a helyadataikat, de a fiókhoz egy másik, az adatokat automatikusan eltároló, alapértelmezésben bekapcsolt applikáció is tartozik, amelyet a felhasználóknak ki kellett volna kapcsolniuk.

A pénteki határozat a Google-t már 2019 októbere óta perlő ausztrál fogyasztóvédelmi hatóságok részleges győzelmét jelenti. A hatóság a döntést fontos győzelemnek nevezte mindazok számára, akiknek fontos az adatvédelem.

A Google részéről azt közölték, a bíróság részben nekik adott igazat, az ítélet elmarasztaló részével azonban nem értenek egyet, és fontolgatják a fellebbezést, valamint hangsúlyozták, hogy a cég mindig is nagy figyelmet fordított a helyadatok felügyeletére, és folyamatosan arra törekszik, hogy többet tegyen ennek érdekében.

Egy canberrai technikai elemzőközpont szerint az ügy a nagyvállalatok általános szerződési feltételeinek átláthatatlanságára világít rá. „Az emberek nagy részének alig van fogalma arról, mennyi adatukat használja fel a Google és a többi online felület” – áll az intézet igazgatója, Peter Lewis által jegyzett közleményben, amelyben arra is felhívják a figyelmet, hogy a legtöbb általános szerződési feltétel elolvasása körülbelül 74 percet vesz igénybe, az értelmezése pedig felsőfokú végzettséget igényel.

A közleményben leszögezték: átfogóbb fogyasztóvédelemre van szükség.

(A nyitókép illusztráció | Forrás: google.com)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?