A Facebook blokkolja a híreket Ausztráliában, a Google is fenyegetőzik

A Facebook közösségi hálózatot üzemeltető cég bejelentette, hogy a médiapiaci szabályozásról szóló, általa is vitatott ausztrál törvény miatt a továbbiakban ausztráliai platformján nem engedélyezi használóinak a hírek megismerését vagy akár megosztását.

Az amerikai technológiai óriás szerdán közölte, hogy az ausztrál kiadóknak ezentúl tilos bármilyen tartalmat megosztaniuk vagy közzétenniük oldalain, ezzel egy időben pedig az ausztrál közönség a nemzetközi hírpiacról származó tartalmat sem érheti el és oszthatja meg. Ezen kívül egy ideig még a minisztériumok és az egészségügyi hatóságok oldalait is zárolták.

Az egyre fokozódó vita arra vezethető vissza, hogy az ausztrál parlamentben decemberben kezdeményezték egy, a médiapiacot szabályozó kódex bevezetését, amely rákényszerítené elsősorban a Google-t és a Facebookot, hogy fizessenek az ausztrál sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, vagy különben pénzbírsággal sújtják. A Facebook közleményében azt írta: „A javasolt törvény alapvetően félreértette a platformunk és a hírtartalmakat megosztó kiadók közötti kapcsolatrendszert”.

Megfogalmazása szerint a törvény szigorú választás elé állítja: megfeleljen egy olyan médiaszabályozási törvénynek, amely figyelmen kívül hagyja az említett kapcsolatrendszerből fakadó tényeket, vagy szüntesse be a hírtartalmak engedélyezését ausztráliai szolgáltatásaiban. „Nehéz szívvel ez utóbbit választjuk” – áll a közleményben. A továbbiakban a Facebook azzal érvelt, hogy az ausztrál kiadók számára is előnyös, ha megosztják írásaikat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Állítása szerint a Facebook és a kiadók közötti tartalmak cseréje a kiadók javát is szolgálja, hiszen felhívja a közösségi oldalt használók figyelmét a kiadói tartalmakra, és e forgalom becsült értéke mintegy 315 millió amerikai dollár volt. A múlt hónapban a Google amerikai vállalat azzal fenyegetőzött, hogy kivonja keresőmotorját, böngészőjét Ausztráliából, amennyiben az említett törvényt elfogadják.

A törvényt az ausztrál fogyasztóvédelmi és versenyhatóság dolgozta ki, és támogatja Scott Morrison miniszterelnök is. A Google-nak az ausztrál piac elhagyására tett kijelentése után az ausztrál kormányfő védelmébe vette a döntést. Kijelentette: Ausztrália saját maga alkotja meg azokat a szabályait, amelyek keretei között a technológiai cégek működhetnek az országban. Hozzátette: ezt a munkát az ausztrál parlament és a kormány végzi el. „Fenyegetésekre nem reagálunk” – szögezte le Morrison.

(Címlapon Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője | Fotó: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?