Most már társkeresőként is használhatja a Facebookot

Komoly konkurenciát kapott a Tinder, ugyanis hétfőn a Facebook bemutatta a sajtó európai képviselőinek a Facebook Datinget, amelyen bárki létrehozhatja randiprofilját. A közösségi oldal társkeresője korábban már 20 országban elérhető volt, Európába azonban csak most érkezett meg. Az eddigi statisztikák szerint népszerű lesz a randifelület, ugyanis már eddig is több mint másfél milliárd pár talált egymásra segítségével, írja az nlc.hu portál.

Nincs hiány az ismerkedni vágyókból, ugyanis Mark Zuckerberg két évvel ezelőtt azt mondta, a Facebookon nagyjából 200 millió szingli felhasználó akad. A Facebook Dating csupán tavaly szeptember 5-én indult el a világ más országaiban. Ehhez képest a 2012-ben indult Tinder „csak” nyolcmilliárd találatnál tart, igaz, ezt a Facebook 2,6 milliárd felhasználójához képest mindössze 57 millió tinderező hozta össze. 

Így működik a Facebook Dating

Az okostelefonos Facebook-applikációból a jobbra fent található ☰ ikonra kattintva kiválasztható a Dating opció. A társkereső felületen külön profilt kell létrehozni, amely csak a keresztnevet és az életkort mutatja az érdeklődőknek. Emellé maximum 9 fotót lehet feltölteni, de szigorúan tilos a profilokon vagy az üzenetekben nemi szerveket ábrázoló fotókat megjeleníteni. Az még kérdéses, hogy a Facebook tartalomszűrő algoritmusa miként dolgozik majd ezek szűrésén, de arra már fény derült, hogy rontják esélyeiket azok a férfiak, akik félmeztelen vagy ennél is többet mutató fotókkal próbálnak sikert elérni a randiappokon.

Miután nevet és fényképeket kapott a randiprofil, a felhasználó érdeklődésének feltérképezése érdekében egy sor kérdésre kell válaszolni, például arra, hogy „milyen számára a tökéletes nap?” Ezzel szeretnék megkönnyíteni az ismerkedők közti csevegés megkezdését. A rendszer elemzi a korábbi Facebook-tartalmakra adott lájkokat is, és ezek alapján ajánl olyan jelölteket a felhasználóknak, akikkel minél több dologban egyezik az ízlésük. A profilukon saját, korábbi facebookos vagy instagramos posztjaikat is linkelhetik, ez „kívülről” nem fog látszani, azaz csak azok találhatnak majd rájuk, akik maguk is regisztráltak a Facebook Dating felületén.

Míg a Tinderen előfordul, hogy a társkereső belebotlik egy-egy korábbi exébe, a Facebook igyekszik ezt a kellemetlenséget megspórolni a felhasználóknak. Akár teljesen letilthatják, hogy az algoritmus a saját ismerőseiket kezdje ajánlgatni, így biztosan csak olyanok közül válogathatnak, akikkel még korábban nem találkoztak. Annak, aki mégis valamelyik ismerősével szeretne randizni, ott lesz a „titkos szerelem”, azaz a Secret Crush opció. Ez lehetővé teszi, hogy bejelöljenek valakit az ismerőseink közül, ám ő erről csak akkor fog értesülni, ha ő maga is Secret Crushnak jelöli vissza a másikat. Az új felület azt is láthatóvá teszi, hogy az egyes felhasznűlók tagjai-e olyan csoportoknak, amelynek a társat kereső is tagja, illetve arról is értesülhetnek egymás követői, hogy részt vesznek-e ugyanazokon az eseményeken.  

Míg Tinderen várni kell arra, hogy a kiszemelt is jobbra húzza az illetőt ahhoz, hogy üzenetezésbe kezdhessenek, a Facebook Datingen nem kell várni a csevegéssel: a felhasználó azonnal ráírhat a számára szimpatikus felhasználókra. Ha a kiszemeltet nem nyűgözte le udvarlója, akkor egy kattintással letilthatja az üzenetküldőt, aki ezután nem fog tudni kapcsolatba lépni vele. Szintén újdonság, hogy videós beszélgetésekre, „virtuális randikra” is lehetőség nyílik, más kérdés, hogy a mozgóképes kapcsolat során is tiltják-e majd a különféle testrészek mutogatását.

Mi lesz az adatokkal?

Jogosan merülhet fel most sokakban a kérdés, hogy mi a helyzet a személyes adatok biztonságával? Nos, a Facebook sajtóeseményén azzal igyekeztek megnyugtatni mindenkit, hogy a Facebook Dating felhasználói elfogadják a közösségi oldal felhasználási feltételeit, ez pedig garantálja a biztonságot. Mindenkinek a saját belátására van bízva, hogy ebben mennyire bízik.

Kapcsolódók

Kimaradt?