Kevés az esélye, hogy a februárban esedékes előrehozott választások tiszta képletet eredményezzenek. A kereszténydemokraták és a Zöldek hagyományos koalíciójának nem kedvez a parlamenti matematika, egy nagykoalíció a szociáldemokratákkal pedig nehezen képzelhető el, tudniillik a két párt vezetői szemmel láthatóan utálják egymást.

Hétfőn a német parlament megvonta a bizalmat Olaf Scholz kormányától, így megnyílt az út a február 23-án esedékes előrehozott választások előtt. Németország Szociáldemokrata Pártjának (SPD) csúcsjelöltje ismét az éppen menesztett és a felmérések szerint népszerűtlen Scholz lesz – annak ellenére, hogy vezetésével csaknem 10 százalékpontot veszített az SPD, amelyet jelenleg 16,5 százalékon mérnek. Felmerült korábban Boris Pistorius védelmi miniszter is lehetséges utódként, de a tárcavezető végül visszavonulót fújt. Azt mondta, nem akarja, hogy a kancellárjelöltség körüli viták ártsanak a pártnak.

A kancellári tisztségre négy párt, illetve politikus pályázik. A legnagyobb esélye a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezérének, Friedrich Merznek van. 2022. januári pártelnökké választása óta a 69 éves politikus fokozatosan jobbra tolta el a pártot. Különösen a bevándorlás terén szakított látványosan a nagy előd, Angela Merkel örökségével. Szemben a befogadás kultúrájával („Willkommenskultur”) támogatja a migráció korlátozását és a menedékkérelmek harmadik országokban történő elbírálását.

Azonban a Kereszténydemokrata Unió, illetve bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) 31,5 százalékkal egyelőre távol áll a kormánytöbbségtől. A legújabb felmérések szerint nem gyűlnének össze a szükséges mandátumok a felbomló kormánykoalíció két kisebb pártjával: a Zöldekkel (11,5%) és a két keleti tartomány parlamentjéből kizuhant Szabaddemokrata Párttal (FDP) sem.

A korábbi prognózisokkal ellentétben egy új kutatás valószínűsíti, hogy az üzletbarát törpepárt mégiscsak átcsúszna a Bundestagba jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöbön. Viszont egy fekete-zöld-sárga „Jamaica-koalíció” legfeljebb 48 százalékra számíthat. Persze, a számok még változhatnak a következő bő két hónapban.

Németországban azután alakult ki koalíciós válság, hogy Scholz menesztette a pénzügyminiszteri tisztségből az FDP-t vezető Christian Lindnert. Válaszként az FDP valamennyi minisztere benyújtotta lemondását, és a kormány kisebbségbe került. (A válság okairól itt írtunk bővebben.)

Erősödő szélsőjobb

Most először a 2013-ban alapított szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) is kancellárjelöltet állít a parlamenti választáson.

Az AfD programjának főbb pontjai az Egyesült Államokban november elején elnökké választott Donald Trump kampányjelszavait idézik. Vissza akarják helyezni Németországot a nemzetközi porondon szerintük őt megillető helyre, visszafordítanák a klímabarát energiapolitikát, és bevándorlók millióit toloncolnák ki. „Szeretnénk újra elsők lenni” – hangoztatta a kancellárjelöltség elfogadásakor Alice Weidel, az AfD országos szóvivője. A 45 éves közgazdász „minden rossz” forrásának tartja a bevándorlást.

A migrációellenes hangulat mellett a gyengélkedő – hat éve nem vagy alig növekvő – gazdaság és az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek is sokat ártottak a leköszönő kormányzat megítélésének.

Az orosz invázió után Scholz kancellár gyors hátraarcot hajtott végre. Bejelentette a korszakváltást („Zeitenwende”), amelynek részeként 100 milliárd eurót bocsát az évtizedeken át alulfinanszírozott Bundeswehr rendelkezésére. A továbbiakban azonban túlságosan határozatlannak bizonyult – annyira, hogy még a hagyományosan pacifista zöld partnerei is gyakran bírálták. Csak erőteljes külső nyomásra járult hozzá a német fegyverek Ukrajnába szállításához, és máig nem engedélyezte a nagy hatótávolságú Taurus rakéták átadását Kijevnek. A tétovázás vesztes stratégiának bizonyult mind Ukrajna támogatóinál – akik túlságosan puhának találták Scholz politikáját –, mind a fegyverszállítások ellenzői körében, akiket a fegyverszállítások halogatása szintén nem győzött meg.

Német–francia válság

A régebb óta érő németországi válság az Európai Unió számára a lehető legrosszabbkor tetőzik. Donald Trump megválasztásával számos, sokáig halogatott kérdés – Ukrajna, a védelmi unió, Kína – vált hirtelen sürgőssé. Ráadásul az EU német-francia „motorja” ki-kihagy. A pénteken kinevezett François Bayrou a negyedik miniszterelnöke Franciaországnak az év eleje óta, és ahogy a Guardian megjegyzi, Emmanuel Macron elnök minden újabb választottja rövidebb életűnek bizonyult az elődjénél. Mindkét ország a szélsőjobb előretörésével és a fősodor pártjainak bizalomvesztésével küzd.

Macron elnök a júniusi európai parlamenti választások kiábrándító eredményei után előrehozott nemzetgyűlési választást írt ki, hogy megtörje a Nemzeti Tömörülés (RN) lendületét. Ehhez képest a leggyakrabban bevándorlásellenesként jellemzett radikális párt tovább növelte támogatottságát, csaknem megduplázva 2022-es eredményét.

A német kancellár ugyancsak maga kérte a hétfőn elveszített bizalmi szavazást, abban bízva, hogy egy előrehozott voksolás jobb állapotban találja majd az SPD-t, mintha kisebbségi kormányozva kivárná a jövő szeptemberi „rendes” választást.

Utálják egymást

Ha a CDU-CSU alakíthat kormányt a februári választás után, az ukránok megkaphatják a Taurusaikat. Ugyanakkor nem kizárt, hogy Friedrich Merz határozottabb álláspontja az ukrajnai háború kérdésében végül visszahúzza a kereszténydemokratákat. Németországban is egyre erőteljesebb a „háborús fáradtság”, főleg a keleti tartományokban, ahol az AfD tarolt a legutóbbi három voksoláson.

A CDU/CSU–Zöldek–FDP koalíció kudarca esetén újabb előrehozott választás sem kizárt, nehezen elképzelhető egy szociáldemokrata–keresztény-demokrata nagykoalíció. A két párt vezetői ugyanis szemmel láthatóan utálják egymást. A kormány bukása utáni első megszólalásában a távozó kancellár személyeskedő támadást indított a CDU csúcsjelöltje ellen. „Merz Frici szeret hülyeségeket beszélni” – idézte az Euronews a Scholz kirohanását. Arra utalt, hogy a Bundestag plenárisán a CDU-elnök „szégyenletesnek” nevezte, ahogy a kancellár viselkedik az uniós csúcstalálkozókon. Állítása szerint a Scholz gyakran órákig csendben ül az összejöveteleken, és legfeljebb azért szólal meg, hogy kioktasson másokat.

A kancellár „önfejűsége” egyáltalán nem ad okot a bizakodásra a Die Zeit szerint. A hétfői bizalmi szavazáson a kancellár nem vállalt felelősséget semmiért, helyette a kormány összeomlásáért a nehéz költségvetési helyzetet, az ukrajnai háborút és korábbi koalíciós partnereit tette felelőssé. „Különösen olyan időkben, amikor egyre nehezebb többséget találni, az önkritika hiánya az utolsó dolog, amire szükség van” – mutatott rá a Die Zeit kommentátora.