Seehofer: Merkel elhibázott migrációs politikája miatt nyert teret az AfD   

Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió (CSU) volt elnöke szerint Angela Merkel volt kancellár a felelős a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt megerősödéséért, mivel 2015-ben úgy döntött, megnyitja a határokat a szíriai menekültek előtt. 

Seehofer belügyminiszter volt az utolsó Merkel-kormányban, így jól ismeri az egykori kancellárt. Eckart Lohse újságíró A megtévesztés. Angela Merkel és az ő németjei című könyvében idézi a CSU egykori vezetőjét, aki szerint a kancellár „nem értette meg, hogy lépéseivel a szélsőségeseket, elsősorban a szélsőjobboldalt erősíti”. A politikus úgy véli, a 2015-ös döntés vitte be az AfD-t a német parlamentbe. Seehofer 2015-ben Bajorország tartomány miniszterelnöke volt, és bírálta CSU nagy testvérpártjának számító Kereszténydemokrata Uniót (CDU) vezető Merkelt. 

Az Agerpres által is idézett könyvben egy másik német politikus, Volker Bouffier, Hesse tartomány volt miniszterelnöke is kritikusan nyilatkozott Merkel menekültpolitikájáról. „A menekülteket üdvözlő kiáltások képe nagyon gyorsan eltűnt. 2015 végén arra kértem [Merkelt], hogy nyilvánosan mondja ki: a dolgok nem folytatódhatnak így tovább. De ezt nem tette meg” – meséli Bouffier.

Angela Merkel 2015-ben úgy döntött, megnyitja a határokat a szíriai menekültek előtt Fotó: Agerpres 

A 2013-as szövetségi választásokon a Merkel által vezetett CDU/CSU még 41,5 százalékot szerzett, mindössze négy mandátum hiányzott az abszolút többséghez. Az AfD - amely akkoriban egy kis EU-szkeptikus párt volt, és az EU által Görögországnak nyújtott pénzügyi segítségere reagálva alakult - akkor mindössze 4,7 százalékos eredménnyel zárt, így kimaradt a parlamentből. 2015 után a migráció kérdése kerül az AfD-s politika középpontjába, s a párt elkezdett erősödni. A 2017-es országos választásokon a CDU/CSU támogatottsága 32,9 százalékra csökkent, míg az AfD 12,6 százalékot szerzett, ezzel először jutott be a szövetségi parlamentbe. A AfD-nek jelenleg minden tartományi parlamentben vannak képviselői..

Néhány héttel ezelőtt a második világháború óta először tudott nyerni szélsőjobboldalinak tartott párt a németországi tartományi választásokon. Az AfD Türingiában a szavazatok több mint 32 százalékát szerezte meg. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?