Az orosz-ukrán konfliktus legújabb eszkalációs hulláma ismét háttérbe szorította a közvetlen tárgyalások gondolatát Brüsszelben. Bár a diplomaták elleni moszkvai fenyegetések joggal váltanak ki felháborodást, a kommunikációs csatornák teljes felszámolása azt a kérdést veti fel: vajon az elvek merev védelme vagy az emberéletek azonnali megóvása kellene, hogy az uniós stratégia prioritása legyen?

A kijevi diplomáciai képviseletek sürgős elhagyására vonatkozó két nappal ezelőtti moszkvai felszólítás, valamint a hétvégi, immár Oreshnik hiperszonikus rakétákat is felvonultató súlyos légicsapások újabb törésvonalat hoztak az Európai Unió és Oroszország amúgy is feszült viszonyában. Berlin, Párizs, Madrid és Varsó – több más fővárossal, valamint az Európai Bizottsággal karöltve – határozott tiltakozásul azonnal berendelte a helyi orosz nagyköveteket. 

A diplomáciai válaszlépések mögött meghúzódó retorika egységes: a nyugati vezetők megfélemlítési taktikának és a nemzetközi jog nyílt semmibe vételének minősítik a Kreml lépéseit. Jean-Noël Barrot francia külügyminisztériumi szóvivő szerint a moszkvai fenyegetések csupán a harctéri patthelyzetet leplezik, míg Margus Tsahkna észt külügyminiszter a közösségi médiában úgy fogalmazott, hogy az orosz fél ezzel az akcióval ismét felfedte valódi arcát. A felháborodásra Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a tőle megszokott cinizmussal reagált, utalva arra, hogy az EU-nak látszólag „felesleges” diplomatái vannak, akiket feláldozhatónak tart.

Ez a feszült légkör rányomja a bélyegét az európai külügyminiszterek ciprusi informális találkozójára is, ahol a vacsoraasztal mellett az egyik legmegosztóbb kérdés került előtérbe: szabad-e, és ha igen, mikor kell közvetlen tárgyalásokat kezdeni Moszkvával. Pedig a hónap elején még úgy tűnt, a diplomáciai rendezés gondolata új lendületet kaphat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – látva Washington fókuszpontjának közel-keleti eltolódását – maga kérte az európai partnereket, hogy beszéljenek „egységes hangon”, és nevezzenek ki egy különmegbízottat a konfliktus kezelésére. 

A brüsszeli folyosókon olyan tekintélyes nevek merültek fel erre a kockázatos feladatra, mint Mario Draghi volt olasz miniszterelnök, Angela Merkel egykori német kancellár, vagy Alexander Stubb finn államfő. A legújabb katonai eszkaláció és a diplomatákat érintő fenyegetések azonban úgy tűnik, azonnal jégre tették ezeket a kezdeményezéseket. Uniós tisztségviselők szerint ugyanis: „Kifejezetten nehéz olyasvalakivel beszélni, aki meg akar téged ölni.” 

Miért fél az Európai Unió leülni a tárgyalóasztalhoz?

Bár az uniós főképviselő, Kaja Kallas által korábban felvázolt közös álláspont – amely azonnali tűzszünetet, a csapatok kölcsönös kivonását és a megszállt területek elismerésének megtagadását követeli – elviekben morálisan megalapozottnak tűnik, a realitások inkább egy távoli győzelem feltételrendszerét tükrözi, semmint egy működőképes kompromisszum kiindulópontját. Az európai fővárosok egy része, ukrán tisztviselőkkel – köztük Arszenyij Jacenyuk volt miniszterelnökkel – egyetértésben továbbra is azt hangoztatja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kizárólag az erő nyelvéből ért, így a gazdasági és katonai nyomásgyakorlás fokozása az egyetlen járható út. Ezzel a megközelítéssel azonban az EU arra a veszélyes pályára lép, ahol a diplomáciát, mint a konfliktuskezelés elsődleges eszközét, teljes mértékben felváltja a katonai és gazdasági kimerítés stratégiája.

Kérdéses, hogy a jelenlegi helyzetben a diplomáciai izoláció fenntartása és a tárgyalóasztaltól való merev elzárkózás valóban Ukrajna és Európa hosszú távú biztonságát szolgálja-e. A történelem arra tanít, hogy a békét nem barátok között kötik, és a legnehezebb pillanatokban is fenntartott közvetlen csatornák hiánya gyakran csak elnyújtja a pusztítást. A június közepére tervezett uniós vezetői csúcstalálkozó előtt a minisztereknek talán érdemes lenne megfontolniuk: vajon a morális elvszerűség hangoztatása közelebb visz-e a fegyverek elnémításához, vagy csupán konzerválja a kontinens szomszédságában zajló humanitárius és gazdasági katasztrófát.