Robbantásokra készülő terroristákat fogtak el Moszkvában

Öngyilkos robbantásos merényletekre készülő iszlamistákat vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) – közölte a testület közkapcsolatokért felelős központja hétfőn Moszkvában.

Az FSZB szerint a moszkvai régióban elfogott, az Iszlám Államhoz tartozó terroristák nagy erejű robbantások sorozatát tervezték végrehajtani Moszkva forgalmas helyein, egyebek között közlekedési objektumokban és bevásárlóközpontokban.

A különleges műveletben elfogott csoport egy orosz állampolgárból és három közép-ázsiai tagból áll. A szolgálat közleménye szerint egyikük az Iszlám Állam megbízottjaként a terrorcselekmények előkészítését felügyelte, egy ember a robbanószerkezetek előállításával foglalkozott, ketten pedig öngyilkos merényletre készültek.

Az FSZB Moszkva közelében felfedezte és hatástalanította a csoport robbanószerkezetek előállítására használt laboratóriumát. A közlemény szerint a terrorcselekményeket az Iszlám Állam két Szíriában tartózkodó, nemzetközi körözés alatt álló vezetője, T.M. Nazarov és A.M. Sirindzsonov szervezte.

Az FSZB július végén egy hétfős, közép-ázsiai tagokból álló csoportot leplezett le, amely Szentpéterváron tervezett terrorakciókat.

Kapcsolódók

Kimaradt?