Jens Stoltenberg NATO-főtitkár köszöni a román 2 százalékot

Elismerését fejezte ki a NATO-főtitkár Romániának, amiért 2017-es költségvetésében bruttó hazai terméke (GDP) 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítja. Jens Stoltenberg szerint ez követendő példa lehet az észak-atlanti szövetség többi országa számára is. 

„Gratulálok Romániának a hatalmas erőfeszítésért, amellyel sikerült a GDP 2 százalékát növelnie a védelemre szánt költségvetését. Egy olyan összetett fenyegetettségnek kitett világban, mint a mai, a védelemre szánt költségvetés növelése mellett igazságosabb feladatmegosztásra is szükség van. Románia mindkét követelményt teljesíti, ezért követendő példa lehet a szövetség többi tagországa számára” – mutatott rá Stoltenberg a NATO sajtóirodája által közvetített nyilatkozatában. 

Stoltenberg azt is méltányolta, hogy a többnemzetiségű dandár befogadásával Románia hozzájárult a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez. 

Kapcsolódók

Kimaradt?