Fenyegetéssel felérő figyelmeztetés kaptak James Mattistól a NATO európai tagállamai

A NATO tagállamainak eleget kell tenniük a védelmi kiadásaik növelésére vonatkozó vállalásaiknak, ha el akarják kerülni a szövetség tevékenységéhez nyújtott amerikai hozzájárulás "mérséklését" - figyelmeztette európai kollégáit James Mattis új amerikai védelmi miniszter a katonai szervezet brüsszeli központjában szerdán tartott találkozójukon.

„Az Egyesült Államok teljesíteni fogja a kötelezettségeit, ha azonban (...) nem szeretnék, hogy mérsékelje az elkötelezettségét ezen szövetség iránt, akkor a tagországok mindegyikének bizonyítania kell, hogy támogatja a közös védelmünk ügyét” – mondta a nemrégiben hivatalba lépett, Donald Trump vezette amerikai kormányzat védelmi minisztere.

Arra nem tért ki, hogy pontosan mit kell érteni az amerikai elkötelezettség mérséklésén, azonban kijelentette, hogy az Egyesült Államok támogatását nem kellene adottnak tekinteni.

Mattis kiemelte, hogy a szövetségnek az év végéig el kell fogadnia egy pontos menetrendet, amelyben meghatározza, hogy a tagországoknak mikorra kell teljesíteniük a vállalásaikat. A NATO tagjai korábban vállalták, hogy a hazai össztermékük (GDP) legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fogják fordítani. Ezt a szintet ugyanakkor tavaly mindössze öt ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország - érte el.

Az amerikai miniszter ezt "tisztességes elvárásnak" nevezte, amely a washingtoni "politikai realitásokon" alapul.

„Az amerikai adófizetők nem tudnak továbbra is aránytalanul nagy részt vállalni a nyugati értékek védelméből. Nem várható el, hogy az amerikaiak jobban törődjenek az önök gyermekeinek biztonságával, mint azt önök teszik" - hangsúlyozta.

Michael Fallon brit védelmi miniszter szerint Mattis azt mondta az ülésen, hogy az amerikai kongresszus "nem fogja tovább tűrni az egyenlőtlen tehermegosztást".A szövetségesek megnyugtatására Mattis kiemelte: a transzatlanti kapcsolatok alapköve továbbra is a NATO, amely "a modern történelem legsikeresebb és legerősebb katonai szövetsége". 

Az európai vezetőket aggodalommal tölti el Trump álláspontja, részben azért, mert az amerikai elnök nyíltan az Oroszországhoz közeledés mellett kötelezte el magát, részben pedig azért, mert a NATO költségvetésének, az amerikai hozzájárulásnak az újratárgyalását helyezte kilátásba. Az üzletemberből lett elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy orosz agresszió esetén csak azoknak a NATO-tagországoknak a védelméhez nyújtana segítséget, amelyek teljesítették szövetségesi kötelezettségeiket.

Elemzések szerint az Egyesült Államok több pénzt fordít katonai kiadásokra, mint a 28 tagú szervezet többi tagállama együttvéve.dsfg

Kapcsolódók

Kimaradt?