Szervezkednek a republikánusok Trump elnökjelöltségének megakadályozására

Egyre többen és egyre erőteljesebben hallatják hangjukat az amerikai republikánus pártiak táborában annak érdekében, hogy ne Donald Trump legyen a párt elnökjelöltje.

Republikánus politikusok mellett immár konzervatív közéleti személyiségek is mozgolódnak és szervezkednek.

Csütörtökön este Washingtonban titkos találkozón gyűltek össze konzervatív közéleti személyiségek: a találkozó annyira „titkos” volt, hogy a mérvadó amerikai orgánumok mindegyike hírt adott róla. Az összejövetelen - amelyet a jövő keddi arizonai előválasztás előttre időzítettek - a többi között részt vett Erick Erickson ismert amerikai publicista, vagy Bob Fischer, a keresztény konzervatív mozgalmak egyikének vezető személyisége.

A résztvevők célja - a meghívó tanúsága szerint - az volt, hogy stratégiát dolgozzanak ki, de legalábbis ajánlásokat fogalmazzanak meg arról, hogyan mérjenek vereséget Trumpra az elkövetkező előválasztásokon és jelölőgyűléseken, s ha a milliárdos üzletembernek mégis sikerülne megnyernie az elnökjelöltséghez szükséges számú delegátust, akkor helyette mégis kit javasoljanak a jelöltállító konvención megszavazni.

A csoport zárt ajtók mögött tanácskozott, majd közleményt adott ki, s ebben összefogásra szólította fel a republikánusokat, valamint olyan jelölt kiválasztására sürgette a párt befolyásos politikusait, aki mögött egységesen felsorakozhatnak. Arról azonban nem nyilatkozott a csoport, hogy kit ajánlana a republikánus egységet is megteremtő elnökjelöltnek.

Ted Cruzban látják a „megoldást”

A találgatások mellett azonban konkrét utalások is napvilágot látnak: egyre többen Ted Cruz texasi szenátorban látják a „megoldást”, s csütörtökön még a Cruz egyik heves bírálójaként számon tartott republikánus szenátor, Lindsey Graham is Ted Cruz elnökjelöltsége melletti állásfoglalást tett közzé. A dél-karolinai Graham - aki szintén indult az elnökjelöltségért, de februárban kiszállt a küzdelemből – „megbízható republikánusnak” nevezte Ted Cruzt. Ez a megnyilatkozás jelentős változást jelez, a dél-karolinai politikus ugyanis pár héttel ezelőtt a kampányban még így jellemezte a Trump és Cruz közötti választást: „mindegy, hogy megmérgeznek, vagy agyonlőnek, attól még halott vagy”. Maga Ted Cruz mikroblogjában azt üzente: mindenkinek, aki erős Amerikában hisz, össze kell fognia és új irányvonalat kell kidolgoznia a kampány hátralévő idejében. Annak ellenére, hogy a héten megtartott öt előválasztás mindegyikét elveszítette, a texasi szenátor kitart amellett, hogy még képes megnyerni az elnökjelöltséghez szükséges 1237 delegátust.

Bojkottra készül a AIPAC 

Közben napvilágra került, hogy mintegy tucatnyi rabbi Trump beszédének bojkottjára készül a AIPAC hétvégén kezdődő konferenciáján. Az AIPAC (Amerikai-Izraeli Közpolitikai Tanács) a legerősebb és legbefolyásosabb zsidó lobbiszervezet az Egyesült Államokban. David Paskin floridai rabbi azt nyilatkozta, hogy Trump „az értelmetlen gyűlölet” megtestesítője, s az esetleges elnökjelöltsége elleni tiltakozásul vagy tucatnyian tervezik azt, hogy felállnak, s némán kivonulnak a teremből, amikor Trump megkezdi a beszédét.

Fenyegető levél Trump fiának

A New York-i rendőrség szóvivője pénteken hozta nyilvánosságra, hogy nyomozás folyik egy fenyegető levél és gyanús szemcsés anyag ügyében. A levelet Donald Trump 32 éves fiának, Ericnek küldték, azzal a követeléssel, hogy bírja rá édesapját elnökjelölti ambíciói feladására. A rendőrségi szóvivő arról nem adott tájékoztatást, hogy milyen összetételű a borítékban küldött gyanús anyag, csak annyit mondott, hogy már megvizsgálták, és nem halálos méreg.

Kapcsolódók

Kimaradt?