Jean-Claude Juncker: sokáig eltart még a menekültválság

Sokáig eltart még a menekültválság, éppen úgy, mint a menekültek európai uniós tagállamok közötti méltányos elosztását szolgáló állandó rendszer kialakítása - mondta az Európai Bizottság (EB) elnöke csütörtökön a németországi Passauban.

Jean-Claude Juncker a bajor-osztrák határon fekvő városban - ahol az utóbbi hónapokban több százezer menedékkérő lépett be Németországba - a Passauer Neue Presse című lapcsoport esti rendezvényén tartott előadásában hangsúlyozta, hogy "a menekültek témája még sokáig foglalkoztat majd bennünket".

Az Európai Bizottság a következő hónapokban javaslatot tesz egy állandó menekült-elosztási rendszerre. Az elképzelés alapja az emberiesség és a józan ész, de megint „őrült sokáig” tart majd, mire a tagállami kormányok elfogadják azt - mondta a brüsszeli testület elnöke a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint.

Juncker megjegyezte: több tagállam kormányát „üldözi a bölcsesség, de ők sokkal gyorsabbak”. Hangoztatta, hogy Európában nincsen szükség „újabb falakra”, főleg nem uniós tagországok között. Az EB elnöke a védelmébe vette a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntést. Felvetette: ha Angela Merkel kancellár csak "üldögélt volna a karosszékében" és nem tett volna semmit, „milyen kép alakult volna ki Németországról a világban?”.

A bizottság az állandó menekültelosztási rendszer mellett egy sor további válságkezelő intézkedést is végrehajt. Így megerősítik az uniós külső határok védelmét, és a biztonságos országok közé sorolják Törökországot. A politikus Passauban meglátogatott egy menedékkérőket befogadó állomást, és a látogatás után elismerően szólt a hatóságok és az önkéntesek munkájáról. Aggódik, hogy a menekültügyi önkéntesek elérkeznek teherbíró-képességük végső határához. A politikának ezért is igyekeznie kell eredményeket elérni a válság kezelésében, az állandó elosztási rendszer pedig Németország és Bajorország tehermentesítését is szolgálja.

A görög-török uniós külső határ jobb védelmével és a Törökországban élő menekültek helyzetének javításával kapcsolatban Ankarával tervezett együttműködésről szólva felidézte Recep Tayyip Erdogan török államfővel a napokban folytatott tárgyalását, és megjegyezte: „az egész nagyon lassan halad”.

"Rendesen kell bánni Oroszországgal”

Juncker a Passauer Neue Presse esti rendezvényen egyebek mellett az EU és Oroszország viszonyáról is beszélt. Hangsúlyozta, hogy rendbe kell hozni ezt a kapcsolatot. Ez nem szexi, de muszáj lesz megcsinálni - jegyezte meg, élesen bírálva Barack Obama amerikai elnököt, amiért regionális hatalomnak minősítette Oroszországot. Az EB elnöke kifejtette, hogy nem szabad így „leminősíteni” Oroszországot, és „rendesen kell bánni vele”, az EU pedig nem fogadhatja el, hogy Washington beleszóljon az Oroszországgal ápolt kapcsolataiba.

Juncker Passauban tárgyalt a Bajorországot egyedül kormányzó konzervatív CSU több vezetőjével, köztük Andreas Scheuer főtitkárral és Manfred Weberrel, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetőjével. A zárt ajtók mögött tartott tárgyalás utáni nyilatkozatok alapján az egyre súlyosabb bajorországi menekülthelyzetről lehetett szó. Manfred Weber megjegyezte: „emlékeztetni kell Ausztriát a felelősségére”. Sajtóértesülések szerint a bajor kormány a pénteki ülésén egyebek között megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az Ausztria felől érkező menedékkérőket visszafordítják a határon.

Kapcsolódók

Kimaradt?